Ázsiában kedden is zuhantak a tőzsdék

Vágólapra másolva!
Az amerikai recesszióval kapcsolatos aggodalmak miatt a világ keleti felén, kedden egészen a zárásig folytatódott a tőzsdei esés. Volt, ahol emiatt fel kellett függeszteni egy időre a kereskedést.
Vágólapra másolva!

A hétfői globális csökkenés után kedden reggel az ázsiai értéktőzsdéken folytatódott a részvényárak erőteljes gyengülése. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója a hétfői, közel 4 százalékos süllyedés után 752,89 pontos, azaz 5,7 százalékos veszteséggel 12 573,05 ponton zárt. A vezető tőzsdeindex 2005 októbere óta most először esett vissza a lélektani határnak számító 13000 pont alá.

A Nikkei indexe idén eddig mintegy 18 százalékkal süllyedt. Kedden különösen a banki részvények árfolyama csökkent, de erőteljesen gyengültek az exporttól jelentősen függő cégek részvényei is, miután a jen árfolyama két és fél éves csúcsra erősödött a dollárhoz képest.

Szöulban az irányadó Kospi mutató 4,43 százalékkal 1609,02 pontra esett, tavaly május 16. óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot. Reggel rövid időre fel is függesztették a kereskedést (akárcsak Mumbaiban, ahol a Sensex mutató a nyitás után 9,75 százalékot esett.)

A szöuli értéktőzsdén a világ vezető memóriacsip-gyártója, a Samsung Electronics árfolyama 5 százalékkal zuhant, míg a legtöbb ügyféllel rendelkező Samsung Securities brókercég részvényára 9,7 százalékkal gyengült.

A tajvani értéktőzsde vezető mutatója 6,5 százalékkal (528,24 ponttal) 7581,96 pontra zuhant - a közel négy éve legnagyobb egynapi gyengüléssel tavaly március közepe óta a legalacsonyabb szinten zárt. A hongkongi értéktőzsde irányadó mutatója történetének legnagyobb egynapi, pontban számított gyengülésével fejezte be a napot? a Hang Seng index 2061,23 ponttal (8,7 százalékkal) 21 757,63 pontra esett.

Még nagyobb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni kedden a sydneyi tőzsde: az S&P/ASX200 index a nap folyamán 393,6 pontot, azaz több mint 7 százalékot veszített, így 5186,80 ponton zárt. Hétfői vesztesége 2,9 százalékos volt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 894,93 pontos csökkenéssel, 22 474,01 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 3,83 százalékkal esett.