A Magyarország és Montenegró között hamarosan életbe lépő Gazdasági Együttműködési Megállapodást írta alá hétfőn Podgoricában Garamhegyi Ábel, a Gazdasági Minisztérium külgazdasági szakállamtitkára, kormánybiztos.

A szakpolitikus megbeszélést folytatott Branimir Gvozdenovic montenegrói gazdaságfejlesztési miniszterrel, valamint Igor Luksic pénzügyminiszterrel, Sreten Skuletic oktatási miniszterrel pedig megtekintette azt a három intézményt, amely a Magyarország által 2005-ben Montenegró rendelkezésére bocsátott, 15 millió eurós hitelkeretből épült fel. A segély összesen öt létesítmény felépítését teszi lehetővé.

Garamhegyi Ábel részt vett a negyedik projekt - egy 4 millió euró értékű általános iskola - felépítéséről szóló szerződés aláírásán is. Az iskolát a budapesti Gesztelyi Zrt. fogja felépíteni Podgoricában. A cég közbeszerzési pályázaton nyerte el a megbízást, amelynek feltételei között szerepel az is, hogy bár lehetnek helyi alvállalkozói az építés során hozzáadott értékből több mint 50 százalékkal kell részesülniük a magyar vállalatoknak.