Az idén már 180 ezer utas szállítását tervezi a "fapados" buszos cég, az Orangeways. A társaság folyamatosan bővíti az úti célokat és a jelenleg húsz buszból álló flottát hamarosan újabb harminc jármű egészíti majd ki - derül ki a pénteki Napi Gazdaságból.

Az üzemanyagárak emelkedése miatt a cég átlagosan 20 százalékkal emelte az év közben árait. A vállalkozás beszállna a belföldi személyszállításba is, de a jelenlegi szabályozás csak a Volán-társaságok által kiszervezett járatok esetében teszi lehetővé magáncégek bekapcsolódását - írja a Napi Gazdaság.

A fapados légitársaságok konkurenciája kíván lenni a tavaly beindított Orangeways buszvállalat. A társaság tavaly decemberben indította első járatát, tavaly háromezer utasuk volt. Az idén ennél jóval nagyobb szabású terveik vannak: a cél 180 ezer utas szállítása.

Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója nem kívánt a cég stratégiájáról beszélni, mindössze annyit árult el lapunknak, hogy a tavalyi pozitív nulla után a tervek szerint nyereséges évet zárnak az idén. cég középtávú tervei között szerepel, hogy a belföldi személyszállításba is beszáll. Ehhez jelen állás szerint 2012-ig kell várnia, akkor jár le ugyanis a Volán-társaságok és az állam között fennálló közszolgáltatási szerződés, ami monopóliumot ad a belföldi szállításban.

Ezalól csak a kabotázs a kivétel, vagyis ha a végállomás nem Magyarországon van, illetve akkor juthat belföldi piachoz egy vállalkozás, ha egy Volán-társaság kiszervezi adott vonalait. A kiszervezésre egyébként jogszabály is kötelezi a vállalatokat - igaz, az előírásoknak való megfelelés jegyében a cégek döntően a periferikus, kihasználatlan járatokat szervezik ki.