Gyurcsány elgáncsolta a forintot

Vágólapra másolva!
Az új adóprogram elfogadásával kapcsolatos befektetői bizonytalanságok miatt gyengült a magyar deviza. Csütörtök késő délután több mint 238 forintot kellett adni egy euróért.   
Vágólapra másolva!

A csütörtök kora reggel feljegyzett 236 forint körüli szintekről fokozatosan erősödött az euró árfolyama a bankközi devizapiacon. Első körben a kurzus átlépte a 237 forintot, órákkal később pedig elesett a 238 forintos határ is, majd e szint felett stabilizálódott az euró jegyzése. Késő délután 238,20 forintot kellett adni a közös európai devizáért.

A korábbi napokban lanyha forgalmat mutató bankközi devizpiacon élénkülést hozott az elmúlt két napon több részletben közzétett adócsomag-tervezet és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentése, hogy lemond, amennyiben a program nem talál támogatásra a parlamentben - derül ki a Takarékbank piaci kommentárjából.

A dollárgyengülés ellenére, ami eddig hátszelet biztosított a forintnak, a kormány stabilitásával és esetleges előrehozott választásokkal kapcsolatos befektetői félelmek miatt gyengült a magyar deviza. Ráadásul a bank szakértői nem tartják kizártnak, hogy az euró árfolyama a következőkben eléri a 240 forintos szintet.