Kétharmadával nőtt a K&H profitja

Vágólapra másolva!
K and H Bank az idei első félévet 19 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta, ami több mint 61 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölték a bank vezetői csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A mérlegfőösszeg az idén június végén 2523 milliárd forintot tett ki, ami közel 16 százalékkal haladta meg a 2007. június végit.

Az adózás előtti nyereség 27,9 milliárd forintot tett ki az első félévben, ami 2007 júniusához viszonyítva 69,4 százalékos növekedés.

A mérleg a nemzetközi számviteli szabványok szerint készült, az adatok konszolidáltak, de nem auditáltak.

Marko Voljc, a K and H csoport vezérigazgatója elmondta, hogy idén június végén a K and H Bank tőkearányos megtérülése az adózás utáni nyereségre vetítve 19 százalék volt, szemben a tavaly első féléves 14 százalékkal.

Nagyobbat hasítottak a befektetési alapok tortájából

A vezérigazgató az eredmények között kiemelte, hogy a bankcsoport csaknem 19 százalékra növelte a piaci részesedését a befektetési alapok piacán. A K and H alapjaiban őrzött befektetések összege elérte az 548 milliárd forintot az idei első hat hónapban, ami 13 százalékos növekedés. A K and H Alapkezelő 13 garantált befektetési alap jegyeit bocsátotta ki a bank országos fiókhálózatában több mint 11 millió euró, azaz 20 milliárd forintnyi jegyzéssel. Először fordult elő a csoportban, hogy az alapok által elhelyezett betétek állománya meghaladta a lakossági betétállományt - mondta.

A banknál a teljes betétállomány 1551 milliárd forintra rúgott június végén, ami mintegy 12 százalékos emelkedés egy év alatt. Ebből a lakossági betétek összege 429 milliárd forintot tett ki, az állomány 13,5 százalékkal csökkent tavaly június végéhez képest. A kis- és középvállalkozások által elhelyezett betétek állománya viszont 18,8 százalékkal 171 milliárd forintra emelkedett ez év június végére. A nagyobb vállalatok által elhelyezett betétek összege 401 milliárd forintot ért el az első félév végén, ami 11,2 százalékos bővülés.

Diverzifikált hitelállomány

A bank teljes hitelállománya 1 495 milliárd forint volt, ez 4,2 százalékos bővülés a tavalyi első félévhez képest. A lakossági hitelek állománya hozzávetőleg 18 százalékkal 551 milliárd forintra nőtt az idei első félév során. Ebből a lakáshitelek összege 306 milliárd forintot tett ki, 8 százalékkal haladva meg a tavalyi első félévit. A devizaalapú lakáshitelek állománya nagymértékben, 21 százalékkal bővült, összegük 197 milliárd forint volt az első félév végén.

A személyi hitelek kiugróan, 38,5 százalékkal bővültek, összegük 230 milliárd forint volt az idei első félév végén.

Marko Voljc elmondta, hogy a garantált alapok továbbra is sikertörténetet jelentenek a bankcsoport tevékenységében, az idei félév végén a garantált alapokban őrzött befektetések nagysága 168 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 141 milliárd forinttal.

Gombás Attila pénzügyi vezető szerint a bank hitelportfoliója igen jó, olyannyira, hogy a céltartalékképzés előtti működési nyereség gyakorlatilag megegyezik a céltartalékok utánival. Sőt, bizonyos céltartalékokat fel is szabadítottak az idei első félévben, így a céltartalékképzés utáni működési nyereség 27,6 milliárd forintot tett ki, ez több mint 69 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit.

A költségbevétel-hányados 56,8 százalékra javult az idei első félévben a tavalyi 58 százalékról - tette hozzá.

Elmondta, hogy a hitel-betét arány gyakorlatilag 100 százalékot tesz ki a banknál, és ezt a jövőben is szeretnék megőrizni.

Kérdésekre válaszolva Marko Voljc elmondta: az első félévben a magyar bankpiacot az jellemezte, hogy miközben a lakossági betétek stagnáltak, valóságos "árháború" alakult ki a hitelintézetek között a lakossági betétekért, ezzel párhuzamosan éles verseny alakult ki a hitelezésben is.

Virágzik az életbiztosító ág

A K and H Biztosító élet üzletágának díjbevétele 8,98 milliárd forintot tett ki az idei első félévben, ez 3,3 százalékos növekedés a tavalyi első félévhez képest - mondta Luc Cools vezérigazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A nem-élet üzletág díjbevétele 9,16 milliárd forintot tett ki az idei első félévben, ez 2,4 százalékos növekedés.

A biztosító nem-élet üzletága az első félévben 4 százalékra növelte piaci részesedését az első negyedéves 3,7 százalékról. Eközben az élet üzletág piaci részesedése az első félévben 3,6 százalékra emelkedett az első negyedéves 2,6 százalékról.

A nem-élet üzletág 2008 augusztus végéig több mint 28 ezer, volt MÁV-biztosítós ügyféllel kötött szerződést.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás állománynövekménye a második negyedévben havi hatezer szerződés volt.

A vezérigazgató elmondta: az élet üzletágban a hangsúly az egyszeri díjas biztosítási termékekből befolyó díjbevételen volt. Emellett a biztosítónál folyamatosan jegyezhetők a tőke- és hozamvédett befektetési alapok, hat-hét hetente egy-egy új konstrukciót vezetnek be.

Jelenleg a biztosítónál mintegy 60 százalékot tesz ki a nem-élet üzletágban a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás aránya, ezt középtávon szeretnék 50 százalékra mérsékelni.