Mindenki cáfolja az OTP államosítását

Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az állam titokban OTP-részvényeket vásárolna fel. Daróczi Dávid csütörtökön hangsúlyozta: elutasítják még a feltételezést is. A kormány nem vásárol fel OTP-részvényeket, és nem használ ilyen eszközöket, ennek a gondolata sem vetődött fel - jelentette ki.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A Reuters Londonból jelentette, hogy olyan hírek terjedtek el a piacon, amelyek szerint az OTP-t a "kormány megmentené". Egyesek szerint ennek következtében csökkent a bank részvényeinek árfolyama a tőzsdei zárásban 3855 forintra, ami 14,33 százalékkal alacsonyabb az előző napi záró árnál, míg az utolsó kötéseknél jóval magasabb szinten voltak.

Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy az állam saját felügyelete alá akarná vonni a bankot. Nincs tudomásuk arról, hogy az OTP likviditási gondokkal küzdene, sőt tőkehelyzete kiemelkedően stabil.

A PSZÁF sem intézkedett

Binder István, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szóvivője az [origo]-val közölte, az OTP-vel kapcsolatban nem hozott semmilyen intézkedést a pénzügyi felügyelet, és nem tud arról, hogy más hatóság intézkedett volna a bankkal kapcsolatban.

A PSZÁF adatai szerint több mint 10 milliárd forint friss pénz áramlott a bankrendszerbe, vagyis a nap folyamán több pénz került be, mint amennyi kiment. A likviditási számok szerint valamennyi pénzügyi szereplő helyzete stabil, sőt számos cég az átlagosnál is nagyobb tartalékkal rendelkezik. Ezek közé sorolható az OTP is - hangsúlyozta a szóvivő.

Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a tárca semmilyen intézkedést nem tervez az OTP-vel kapcsolatban, és nem is történt ilyen beavatkozás. Pichler a miniszterrel összhangban azt mondta: erre nem is lett volna szükség, hiszen az OTP tőkeerős és a likviditása (fizetőképessége) nagyon jó.

Máshol is próbálkoznak a spekulánsok

Veres János szerint más országokban is próbálkoznak spekulánsok azzal, hogy rémhíreket terjesszenek egyes bankokról, így szorítva le azok árfolyamát olyan szintre, amelyen azt fel szeretnék vásárolni.

Az OTP-nél elmondták: teljesen valótlan híresztelésekről van szó, a bank tőkehelyzete és likviditása kiemelkedően stabil. Feltételezik, hogy spekulácis célból terjesztették el a valótlan híresztelést Londonban.