Simor: Nincs fundamentális oka a forintgyengülésnek

Vágólapra másolva!
A devizapiacon péntek reggel 272 forintot adtak egy euróért péntek reggel. Később a magyar deviza 267 forint alá is ment. Ez hatalmas gyengülés, a csütörtöki, napközbeni árfolyamokhoz képest, amikor 251 forinton is állt az euró. A dollárt 200 forint felett is jegyezték a nyitás után, majd 197 forintra korrigált vissza a kurzus. Simor András jegybankelnök nem zárta ki a kamaemelés lehetőségét sem, miközben szerinte nincs funadamentális oka a magyar pénz gyengülésének.  
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Nincs fundamentális alapja a forint gyengülésének, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) figyeli a folyamatokat, a forint árfolyamát, ha szükségesnek tartja, a rendelkezésre álló eszközökkel beavatkozik - mondta Simor András jegybankelnök sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Simor András hozzátette: a jegybank alapvető eszköze a kamat. Arra a kérdésre, hogy terveznek-e rendkívüli kamatülést, a jegybank elnöke azt mondta: "az ember egy rendkívüli helyzetben semmit nem vet el és nem ígér meg".

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőtől tendert indít a rövid lejáratú likviditás javítása érdekében - jelentette be Simor. Hétfőtől napi egyszer euró/forint swap tendert indít a jegybank. Simor András leszögezte, hogy az MNB csak közvetít. Az elnök szavaiból az derült ki, hogy a maga eszközeivel a jegybank piacteret nyit határidős deviza-csereügyletek lebonyolítására, ahol gyakorlatilag a két devizanem közötti kamatkülönbözet az ügylet tárgya.

Lejtőn a forint

Csütörtök késő délután került lejtőre a forint, miután az állampapírpiac gyakorlatilag kiszáradt. Hatalmas hozamemelkedés ment végbe csütörtök délután a másodlagos piacon. Az éven belüli papírok referenciahozama 16-23 bázisponttal emelkedett. Éven túl azonban kiábrándítóbb volt a helyzet, elképesztő mértékben 42-67 bázisponttal ugrottak meg a hozamok.

A helyzet ahhoz hasonlít, ami márciusban történt, az óriási hozamemelkedés annak az eredménye, hogy eltűntek a vásárlók, másként fogalmazva kiszáradt a piac - fogalmazott csütörtökön a Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője az [origo]-nak.

A tőzsdén is rendkívüli események történtek, az OTP-részvények kurzusa jelentősen esett, vélhetően egyedi ügylet is befolyásolta az árfolyammozgást. (Az OTP ügyében a pénzügyi felügyelet vizsgálatot indított, a rendőrségnél pedig a bank rémhírterjesztés miatt feljelentést tett.)