Picivel olcsóbb lehet a távhő Budapesten

Vágólapra másolva!
Csütörtökön összeül a Fővárosi Közgyűlés, hogy megvitassa a Főtáv javaslatát a távhő díjának csökkentéséről. Átlagosan majdnem 4000 forinttal csökkenhet a szolgáltatás ára - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a Főtáv javaslatát, így február elsejétől a budapesti távfűtés díja 1,5 százalékkal, vagyis az átlagos lakásméretet figyelembe véve áfával éves szinten (a tavalyi éves fogyasztói teherhez viszonyítva) 3974 forinttal csökken.

A tarifaváltozások (alapdíj és hődíjtételek csökkenése), valamint a kedvezmények ennél jelentősebb, éves szinten 23 ezer forint (8,52 százalékos) tényleges költségcsökkenést jelentenek a fogyasztóknak - tudta meg a Napi.

Mivel az elmúlt évben négyszer (februárban, áprilisban, augusztusban és novemberben) emelkedett a távfűtés költsége, a mostani kedvezmény a legutóbbi, vagyis a novemberi áremelést követő árhoz képest éves szinten mintegy 16 ezer forintos csökkenést jelent februártól - mondta Balog Róbert szóvivő.

Január első felében zimankó volt, így a fővárosi fogyasztók szokatlanul magas, a tavalyi hasonló időszakhoz képest mintegy 30 százalékkal nagyobb összegről szóló távhőszámlákat kaphatnak februárban. Ennek kétn komponense van: a közel 20 százalékkal nagyobb energiafogyasztás és az elmúlt évi 27,2 százalékos hődíjnövekedés.