Tízezer fölött a Mol, erősödik a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,03 pontos emelkedéssel, 12 632,31 ponton nyitott szerdán, ami a keddi záró értékéhez képest 0,73 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A korai kereskedést az elemzőket megcáfolva a bikák uralják, a blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama esett (0,65 százalékkal 2882 forintra), míg a Mol ismét öt számjegyű (negyed tízkor 10 055 forintért kereskedtek vele).

A nemzetközi hangulat ugyanakkor borús, mivel az amerikai Citigroup eladta értékforgalamazó részlegét, a Smith Barneyt a Morgan Stanleynek, ez pedig nem vetít előre sok jót a szerdán napvilágot látó negyedéves jelentést illetően.