Rekord gyengeség: 299 forinton túl is járt az euró

Vágólapra másolva!
Pénteken 299,04 forintig szaladt az euró jegyzése, innen azonban visszafordult a kurzus. Ilyen gyenge még sosem volt a magyar pénz a közös európai devizához képest. A forint a dollárhoz képest még drasztikusabban gyengült, bár ott nem történelmi a rekord, hiszen a forint/dollár kurzus sokkal hosszabb időszakra tekinthet vissza. A dollárhoz képest egyébként 2003-as negatív csúcsot döntött a magyar pénz.
Vágólapra másolva!

Kolba Miklós, az ING devizakereskedője elmondta az [origo]-nak, hogy a forintpiacon nincs nagy forgalom, könnyen "rángatható" a magyar pénz. A forint gyengülése a rubel értékvesztésével magyarázható - tette hozzá Kolba. Stop-loss hullám vonul végig a piacon, a kereskedő szerint délután elérheti a 300 forintot a jegyzés.

A dollár erősödése is szerepet játszik a folyamatokban. Az orosz jegybank pletykák szerint megpróbálta erősíteni 2-3 milliárd dollárral a rubelt, de az a sávhatár szélére sodródott, a gyenge oldalon. Ez pedig az összes feltörekvő piacot, így a magyart is visszavetette.

A forint ezek után érte el mélypontját: 294,75 forintot még sosem kellett adni egy euróért - márpedig ez következett be péntek reggel, a magyar piac nyitása után. Ezután délelőtt egy kicsit erősödött, dél után nem sokkal pedig 299 forint közelébe gyengült a magyar pénz (298,95 forintig szaladt a kurzus). Ezután visszafordult az árfolyam és 298 forint alá gyengült a jegyzés, majd ismét kapott egy lökést, ami hajszálnyival 299 forint/euró fölé - 299,04 forintig - vitte az árfolyamot.

Év végére 270 forintos euró várható

"A miniszterelnök által csütörtökön a Parlamentben bejelentett adóváltoztatási terveknek nem volt érdemi piaci hatásuk, hiszen túl sok konkrétumot nem tartalmaztak az elhangzottak. Az Egyesült Államokban tegnap megjelent amerikai makroadatok a kockázatkerülés erősödése révén délutánra fel is gyorsították a forint gyengülését" - értékelte a devizapiaci eseményeket az Erste szakértője. Nyeste Orsolya hozzátette: pénteken fokozódott a globális piacokon a kockázatkerülés, ami erősítette a dollárt és a japán jent, és gyengítette a feltörekvő piaci devizákat.

A nemzetközi befektetői hangulat negatív, és a forint árfolyamgyengülése nem tér el jelentősen a feltörekvő piaci devizák gyengülésétől, így nem hazai eredetű okai vannak a gyengülésnek - olvasható a TakarékBank pénteki elemzésében. Suppan Gergely, a bank elemzője szerint a kelet-európai és más feltörekvő piaci devizák a következő hónapokban is nyomás alatt maradnak, amíg nem látszanak a világgazdaság stabilizálódásának jelei. Így a forint könnyen átlépheti a 300-as értéket az euróval szemben, szerinte azonban nem marad ott tartósan. A szakértő csak április-május környékén számít trendfordulóra, előrejelzése szerint az euró árfolyama az év közepén 280, az év végén 270 forint körül alakulhat.

300 fölé megy az árfolyam?

Kipukkadt a forint - jellemezte a helyzetet Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője. Szerinte a világ minden tájáról érkező kiábrándító makroadatok elbizonytalanítják a befektetőket a fejlődő piaci eszközökkel kapcsolatban.

A régiós devizák is gyengén szerepelnek, de ahogy csütörtökön, úgy pénteken is a forint vezeti a negatív listát - hangsúlyozza Sörös. A jelenlegi szinteken már nagyon kicsi a forgalom, így sokkal nagyobb elmozdulások valószínűsíthetők. A délután folyamán elképzelhető akár a 300-as euró/forint is, nem túl jó ómen, ha mindenkori leggyengébb szinteken kezdődik a nap - véli a Takarékbank elemzője. (A Dow Jones péntek hajnalban még nem tartotta valószínűnek a 300 forint/eurós határ átlépését.)

A Commerzbank elemzői szerint a jegyzés ma 292 és 296 forint között mozog. A szakemberek a forint gyengülése okainak keresése a szokásos lemezt tudnák leforgatni: általános kockázatkerülés a régióban, a befektetik az "mentsvár" (safe heaven) devizákat preferálják, de jelentős a spekulatív mozgás szerepe is az kurzus alakulásában. A lengyel GDP adat híre indította el az újabb gyengülési hullámot, a román lej is rátett egy lapáttal, miután a román kormány pénzügyi segítséget kért az EU-tól.

A zloty is rongálta a kurzust

Csütörtök délután 289-290 forint körül állt az euró, a dollár pedig 221 forintnál. Az éjszaka folyamán az eurót hosszabb ideig 291 forint körül jegyezték. Péntek reggel az euró árfolyama 290-291 forint körül mozgott Londonban, majd a budapesti piacnyitás után 294 fölé szökött az árfolyam, ami rendkívüli gyengülés, ennyire rosszul még sosem állt a forint az euróhoz képest. A 294,75-ös negatív rekord után aztán 293,5-ös szintre erősödött vissza a magyar pénz péntek délelőtt háromnegyed tizenegykor. Egy óra múlva újra gyengült a forint, 296 forint/euró közelébe.

A térségi folyamatok alapjában a zlotyhoz igazodnak, és a lengyel valutát gyengítette, hogy a múlt héten a lengyel kormány csak igen nagy hozamfelárral tudott egymilliárd eurós eurokötvényt meghirdetni, és Lengyelországban erősödik a költségvetési hiány növekedésének kockázata is.

Nagyon gyenge a forint a dollárral szemben is

A Lengyel Nemzeti Bank kedden a vártnál nagyobb mértékben, háromnegyed százalékponttal csökkentette alapkamatát - 4,25 százalékra -, de ennek lehetséges hatásáról megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy még jobban lenyomja a zlotyt, de az is lehet, hogy jótékony hatással lesz annyiban, amennyiben növeli a a gazdaság stabilizálásába vetett reményt.

A dollárral szemben is stabilan gyengül a magyar deviza, nem sokkal 11 óra után 231 forint fölé futott az árfolyam. Ez 2003 szeptember 9. óta a leggyengébb árfolyam a forint szempontjából. 2003-ban egyébként 230,23 forintot adtak egy dollárért. A kurzus kora délután 233 forint közvetle közelébe - 232,95 forintig - kúszott az árfolyam.