Vágólapra másolva!
Megszenvedik a válságot az európai médiapiac szereplői is, ráadásul rövid távú kilátásaik sem túl biztatóak. Jellemző, hogy Európa legnagyobb, Magyarországon is aktív televíziótársasága az év egészére vonatkozóan nem adott előrejelzést, mondván, a jelenlegi helyzetben nem lehet megbízható számításokat végezni.
Vágólapra másolva!

Az előző évben az RTL-csoport EBITA-eredménye 53,7 százalékkal, 87 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 188 millióról, bevétele pedig 11,1 százalékkal 1,18 milliárd euróra mérséklődött. A bizonytalanságok miatt a cég azonban nem adott éves előrejelzést, csak annyit közöltek, hogy az idei nyereség jóval kisebb lesz a tavalyinál.

A 89,8 százalékban a német Bertelsmann médiacsoport tulajdonában álló társaság 10 országban 45 televíziós csatornát és 32 rádióállomást üzemeltet és világszerte évi 10 ezer órányi műsort gyárt - szerepelt a Napi Gazdaságban.

A finnországi Sanoma, az észak-európai régió legnagyobb médiavállalata eddig szintén gyengén teljesített 2009-ben: a cég adózás előtti (EBIT) nyeresége az első negyedévben a 2008-as 72,7 millióról 20,9 millió euróra esett, míg eladásai 6,9 százalékkal, 636 millió euróra csökkentek.

Akárcsak az RTL, a sajtótermékekkel foglalkozó vállalat nem közölt hivatalos prognózist az idei évre vonatkozóan, de várakozásaik szerint némiképp csökkenni fog az eladott példányszám. A visszaesés miatt a cég takarékossági programjának szigorítására készül, ennek keretein belül a korábban bejelentetett ezer főn felül is elbocsátások várhatóak.

A Sanoma világszerte 18 ezer embert foglalkoztat, több mint 20 országban van jelen mintegy 220 címmel. Kiadványai közé tartozik az FHM, a Moscow Times, Magyarországon pedig a Figyelő vagy a Nők Lapja.