Szerdán másodszor is 279-nél járt az euró

Vágólapra másolva!
Gyengülő pályán van a magyar deviza, tegnap még 274 forintot adtak egy euróért a piacon, szerda délelőtt azonban már 278 forint közelében volt a kurzus. Délután és este is a 279-et közelítette a kurzus. A folyamat a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal magyarázható. Az ING szakértője szerint a hosszú távú forinterősödéshez az állampapírpiacnak kell életre kelnie, addig a külföldi események irányítják majd a forint árfolyamát.
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint keddhez képest. Szerda hajnal óta fokozatosan emelkedett az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, kora délelőtt az árfolyam 278 forint közelében is járt, a dollár átlépte a 200 forintot.

Nem sokkal 11 óra előtt az euró jegyzése 277,50 forint körül mozgott, a dollár árfolyama 199,50 forintnál tartott, a svájci frankért pedig 183 forintot kértek a kereskedők.

Délután egy rövid ideig 279 forint közelébe is jutott az euró, majd megfordult a trend és 276 felé vette az irányt a kurzus, majd este ismét a 279-et közelítette a jegyzés. Szántó András, az Equilor devizakereskedője szerint nemzetközi hatások befolyásolták a mozgást szerdán, a forint a zlotyval és a török lírával együtt gyengült, miután az amerikai tőzsde az előző napon negatívan zárt, és ez a kockázatkerülésre ösztönözte a befektetőket.

A rossz hangulat gyengíti a forintot

A forintgyengülésnek fundamentális oka nincs, nem jelent meg a devizapiacot számottevően befolyásoló hír. A folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy a japán jen és az amerikai dollár erősödött a nemzetközi piacokon, ez pedig a legtöbb feltörekvő deviza, így a forint gyengüléséhez vezetett - vázolta a piaci eseményeket Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője.

A szakember szerint az utóbbi napokban a piac ide-oda mozgott, vagyis a múlt heti forinterősödés korrekcióját láthatjuk. Pár nappal ezelőtt a nemzetközi piacokon kiváló hangulat uralkodott ez pedig a forint piacára is behozta a vevőket, ennek eredményeként 268 forintig süllyedt az euró jegyzése.

Az állampapírpiac a kulcs

Figyelembe kell venni, hogy a múlt heti erősödésnek pusztán nemzetközi okai voltak, a magyar gazdaság helyzete nem indokolt ilyen mértékű erősödést. Kolba Miklós szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának a következő - másfél hét múlva esedékes - kamatdöntő ülésén a piac által árazott 25 bázispontnál nagyobbat, 50 bázispontot kellene nyesnie a kamatból ahhoz, hogy jelezze, javul a helyzet. Ezt az is bizonyítaná, ha augusztusban újabb 25 bázisponttal le tudná faragni a kamatot az MNB.

A bizonytalanság eltűnésével végre élet költözhetne az egyelőre minimális pezsgést mutató állampapírpiacra, ami kulcsfontosságú a forintárfolyam szempontjából. Ha a piaci szereplők elhiszik, hogy egyre kevésbé rizikósak a magyar eszközök (állampapírok), akkor beállhatnak a vételi oldalra, ez pedig a forint lassú felértékelődéséhez vezethet - mondta Kolba Miklós. Amíg nem áll talpra az állampapírpiac, addig a külföldi hangulat fogja meghatározni a forint árfolyamát, rossz hangulatban gyengülni, kedvező piaci kílma esetén pedig erősödni fog a magyar fizetőeszköz.