Vágólapra másolva!
A francia Renault autógyárcsoport az első félévben megőrizte piaci részarányát a világ személyautó- és könnyűteherjármű-piacán, és ezt szemlátomást a csoport román tagjának, a Dacia autógyárnak köszönheti.
Vágólapra másolva!

A Renault csoport az első félévben 1 106 989 személyautót és könnyű teherjárművet adott el világszerte, 16,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt.

Ezenközben a világpiac egészében is 16,5 százalékkal szűkült a Renault becslése szerint, így a csoport megőrizhette átlagosan 3,7 százalékos piaci részarányát ezekben a kategóriákban. (Ebben az összesítésben még nincs benne a Ladát gyártó orosz AvtoVAZ, amelynek 25 százalékát tavaly márciusban vette meg a Renault, egymilliárd dollárért.)

A csoport által közölt adatokból azonban kiderül, hogy az első félévben e két kategóriában Renault-márkákból 898 666-ot adtak el, 21,5 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első félévben.

A Renault-Samsung-Motors 1,4 százalékkal 54 497-re növelte értékesítését, viszont a Dacia 153 826 járművet adott el világszerte, 20,3 százalékkal többet a tavalyi első félévinél, miközben a román piac a felével zuhant az egy évvel azelőttihez képest. A Dacia a termelésének 80 százalékát exportálja.

Ennél is erőteljesebbek a júniusi számok: a Renault-márkák értékesítése a múlt hónapban már csak 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de a Dacia eladásai 40,8 százalékkal haladták meg a tavaly júniusit.

Az Automobile Dacia vállalatot 1966-ban alapították a Renault segédletével. A Renault 1999 júliusában megvásárolta a román céget, azóta másfélmilliárd eurót fektetett bele, és a Dacia a legnagyobb román exportőr lett.