Magyarország megelőzte a versenyképességi listán Szlovákiát

Vágólapra másolva!
Magyarország versenyképessége javult, Szlovákiáé pedig érezhetően romlott a tavalyi szinthez képest egy svájci üzleti iskola felmérése szerint.
Vágólapra másolva!

Magyarország a tavalyi 45. helyről a 42. helyre került a 2010-es versenyképességi rangsorban - közölte a világ egyik vezető üzleti iskolája, a svájci IMD, amely minden évben rangsorolja az országokat. (A listát és a közleményt itt találja meg).

A legfrissebb ranglistán Szlovákia a tavalyi 33-ról a 49. helyre, Szlovénia pedig a 32-ről az 52-re csúszott vissza. Románia helyzete nem változott, továbbra is az 54. helyen áll, Lengyelország viszont a tavalyi 44. helyről a 32. helyre került. Az IMD államadóssági stressztesztje Magyarország esetében 2022-re, míg a görögök esetében 2031-re prognosztizálja, hogy az államadósság a GDP 60 százalékára csökken.

Elvesztette első helyét az Egyesült Államok

A közlemény szerint hosszú évek óta először nem az Egyesült Államok, hanem Szingapúr végzett az első helyen, a második Hongkong lett, az Egyesült Államok a harmadik helyet szerezte meg. Az IMD honlapján közzétett közlemény szerint azonban minimális a különbség az első három helyezett között.

Az első tíz helyen szereplő államok közül az ötödik Ausztrália, a nyolcadik Tajvan és a tizedik Malajzia is az erős ázsiai keresletből profitálhat, de ez a három ország jól szerepel a kormányzati hatékonyság listáján is. A negyedik Svájc a jó makrogazdasági alapoknak köszönheti jó teljesítményét (alacsony hiány, adósság, infláció és munkanélküliség), a hatodik Svédország és a kilencedik Norvégia pedig az észak-európai gazdasági modell haszonélvezője (bár Dánia a 13. helyre csúszott vissza a listán). A hetedik helyen Kanada végzett, az IMD szerint nem utolsó sorban azért, mert az észak-amerikai államban kifejezetten jó a bankszabályozási környezet.