Több mint 41 forintos pluszban zárta az évet a svájci frank

Vágólapra másolva!
Erősödött pénteken a forint a svájci frankkal, az euróval és a dollárral szemben is, a svájci pénz 222 forint alatt is megfordult, de végül ezen szint felett búcsúztatta el a 2010-es évet a devizahitelesek miatt kiemelkedő jelentőségű pénz. Január első kereskedési napja és december 31. között a frank árfolyama több mint 41 forinttal emelkedett.
Vágólapra másolva!

Pénteken, az év utolsó napján este nyolc órakor egy euró 278 forintot, egy svájci frank 222,60 forintot, egy dollár pedig 208,20 forintot ért.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos középárfolyama 2010. első kereskedési napján, azaz január 4-én az euró esetében 269,50 forint, a svájci frank esetében 181,16 forint, a dollár esetében pedig 187,23 forint volt. A forint a frankkal szemben szenvedte el a legnagyobb mértékű leértékelődést, a több mint 41 forintos értékvesztés 22 százalékos árfolyamemelkedéssel ért fel.

A forint 2010-es évéről szóló összefoglalónkat itt találja meg.