A választások után 271 forint fölé mehet az euró elemzők szerint

Vágólapra másolva!
A választások után gyengülhet a forint a költségvetési szigor felpuhulása miatt, az euró a 271-274 forintos sávban mozoghat a következő hetekben.
Vágólapra másolva!

Az MTI által megkérdezett piaci kereskedők szerint a forint a következő hetekben gyengülhet, és a 271-274 forint/euró sávban mozoghat. Elemzők úgy látják, hogy a forint nyomás alá kerülhet a következő időszakban, mert a parlamenti választások második fordulóját követően a költségvetési szigor enyhülésére lehet számítani.

Jelenleg a görög problémák tartják nyomás alatt az eurót és rajta keresztül a forintot. Görögország kedden kötvényt bocsát ki, amelynek sikere vagy sikertelensége jelenthet irány a forintnak is.

Ugyanakkor a kedvező amerikai vállalati eredményeknek köszönhetően megfordulhat a befektetői hangulat és újra a kockázatosabb eszközök, így a forint felé is fordulhatnak a befektetők. Ez némileg támaszt adhat a forint árfolyamának.

Az eurót 264,85, a dollárt 196,69, a svájci frankot 184,67 forintért adták kedd reggel.

Nincs jó véleménnyel a forint kilátásairól a Financial Times (FT) népszerű "Alphaville" nevű blogjának szerzője sem, aki elemzőket ídézve az állami vállalatok konszolidálásából adódó kockázatokat emelte ki fő kockázati tényezőként.

A blogger szerint a jegybanki becslése szerint a GDP 2,7 százakára rúghat az állami vállalatok adósságaink átvállalása, ami könnyen a Fidesz által emlegetett 7,5 százalékos érték közelébe vihet a deficitet - márpedig ez könnyen a forint esését hozhatja.