Jelentős árcsökkenést mutatnak a szombaton megjelent kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) tarifatáblák. A társaságok közötti verseny, az állami felügyelet szigora, új számítási mód és nem utolsó sorban az utóbbi években tapasztalt kevesebb közúti baleset 15-20 százalékos díjcsökkenést eredményezett. A kisebb teljesítményű autósok igen jól járnak, de nem kell panaszkodniuk a nagyobb teljesítményű autósoknak sem.

Jelentős mértékű áresést hoz az új kgfb-váltási szezon a Biztosítás.hu szerint. Szombaton jelent meg a 2011. évi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási díjtáblázat eddig soha nem látott terjedelemben, 68 oldalon. A hétfőtől induló biztosítóváltási szezonban új számítási mód szerint, kilowatt alapján határozzák meg díjaikat a biztosítók.

A tarifatáblából látszik, hogy minden eddiginél nagyobb kampányra számíthatnak az autósok. A biztosítók ezúttal is számos új kedvezményt vezettek be, (például tanár kedvezmény, lakásbarát kedvezmény, elektronikus kommunikációs kedvezmények) és nőtt az igénybe vehető kedvezmények maximális mértéke is. Idén is sláger a gyermekes és kármentességi kedvezmény, melyeket a legtöbb társaság megcéloz.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szigora és a biztosítók közti díjverseny további 15-20 százalékos árcsökkenést hozhat idén az autósoknak. A kisebb biztosítók, amelyek eleve nyomott árakkal dolgoztak az ügyfelekért vívott küzdelemben, emiatt további 15-20 százalékos díjcsökkentést hajtottak végre.

A Netrisk.hu internetes biztosítási alkuszcég szerint a piacon megjelent új biztosító is hozzájárult az áreséshez, mivel a szombaton megjelent tarifatábla alapján több kategóriában is az árverseny első helyezettje lett 2011-re.

PSZÁF-szigor

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete még október elején tíz pontos felsorolásban tette közzé az általa elfogadhatatlannak ítélt és a biztosítók által eddig széles körben alkalmazott kgfb-s díjhirdetési technikákat. Az elvárások legfontosabb alapelve, hogy a forgalmi engedélyéből és a meghirdetett tarifákból az ügyfélnek magának is ki tudja számítania a saját díját. Így a jövőben már nem megengedett az a gyakran alkalmazott módszer, hogy a biztosító csak az indexdíjat tette közzé és arra kérte az autóst, hogy új díj kiszámítása érdekében keresse elő az elmúlt évben fizetett díját is.

A PSZÁF szigorát mutatja az is, hogy október 20-tól megtiltotta az AIM Biztosítónak, hogy kgfb-termékeket kínáljon, ugyanakkor a már meglévő ügyfeleivel kötött szerződéseket teljesítenie kell a társaságnak. A felügyelet azután döntött a tiltásról, hogy több célvizsgálat és ellenőrzés során kiderül, a biztosító kgfb-állományának nyilvántartásának és kezelésének valamennyi területén számos alkalommal megsértette a jogszabályokat.

Kevesebb baleset - olcsóbb kgfb

A Biztosítás.hu elemzése szerint a közúti közlekedési büntetés szigorítása óta jelentősen csökkent a balesetek száma, ami a kárhányad csökkenésével is járt. Ehhez járult még hozzá a magas üzemanyagárak miatt visszaeső járműhasználat. Ezek együtt lehetővé tették a biztosítóknak, hogy csökkentsék díjaikat.

A díjszámítás alapja a korábbi köbcentiről kilowattra változott, amit a társaságok az autósoknak kedvezve oldottak meg, kihasználva a nagy médiafigyelmet. A kis fogyasztású autók esetén jelentős árcsökkenés ment végbe, de a nagyobb teljesítményűek esetén sem történt áremelés, sőt némely esetben kedvezőbb ajánlatot is kínáltak a tulajdonosoknak.

A Biztosítás.hu szerint a tavalyi rekordnak számító 1,5 millió szerződésváltónál is többeknek érheti meg újra kalkulálnia, hogy mely társaság kínálja a legkedvezőbb tarifát. A váltás lehetősége november 1-jétől december 1-jéig áll fönn az autósoknak.

Tavaly ugyan nem 15-20 százalékos mértékű, de akkor is jelentős áresést hozott a kgfb-kampány. Az éles versenyben a biztosítók különösen az úgynevezett welcome-kedvezményre helyeztek hangsúlyt, amely a több éve egy biztosítónál kitartó ügyfeleket mozdította volna el.

A Biztositás.hu az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. partnere.