Magyar Nemzet: Bezárhat az egykori Láng Gépgyár

Vágólapra másolva!
Száznyolcvan dolgozót küldhet el a napokban a francia Alstom leánycége, a leépítést már a munkaügyi hivatalnál is bejelentették - értesült a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Csaknem 180 dolgozónak mond fel a napokban a francia Alstom hazai leánycége, az Alstom Hungária Zrt. - írja a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap úgy tudja, hogy a társaság bezárja a volt Láng Gépgyárat. A dolgozókat már értesítették, és a leépítést az illetékes munkaügyi hivatalnál is bejelentették. Az Alstom Hungária Zrt. a hazai erőműszervíz-piac egyik legjelentősebb szolgáltatója. A Váci úton található, volt Láng Gépgyár privatizációja 1990-ben kezdődött el. Értékesebb termelőegységeinek eladása után a gyár 2000-ben szűnt meg, jogutódja az Alstom Hungária Zrt., illetve ennek erőművi üzletága lett.