Gyöngyös eladta a helyi ipari parkban lévő többségi részesedését

Vágólapra másolva!
A jelenleg tíz cégnek helyet adó göngyösi ipari park többségi tulajdonrészét megvásárló cég arra számít, hogy a jövőben gépipari, energetikai és gyógyszeripari cégek telepedhetnek meg a területen.
Vágólapra másolva!

Öt százalék híján értékesítette a Gyöngyösi Ipari Park Kft.-ben meglévő üzletrészét Gyöngyös önkormányzata - jelentette be kedden a település fideszes polgármestere, Faragó László és hozzátette: a tranzakciótól elsősorban új befektetők megjelenését, a munkahelyek és az adóbevételek bővülését várják.

A vevő a pályázat alapján kiválasztott, belföldi magánszemélyek által birtokolt Hatana Hungary Kft., amely 55 millió forintért vásárolta meg az 55,5 százaléknyi üzletrészt, egyben átvállalta a társaság mintegy 400 millió forintra rúgó adósságállományát. Faragó közölte, hogy a 2000-ben létrehozott ipari parkba 2008 óta nem érkezett új befektető, miközben a város évente mintegy 40 millió forintot költött a cég kötelezettségeinek finanszírozására. ugyanakkor az önkormányzat sem megfelelő szakértelemmel, sem kellő erőforrással nem rendelkezik ahhoz, hogy befektetőket csábítson az ipari parkba.

Réthy Béla, a város független alpolgármestere kifejezte reményét, hogy a tranzakció nyomán egy szolgáltató jellegű ipari park működik majd, amely nem csupán a területek értékesítéséből tesz szert profitra.Az önkormányzatra háruló tetemes kiadások kapcsán emlékeztetett arra, hogy 2008-ban az utolsó pillanatban hiúsult meg az a terv, amelynek keretében az indiai Apollo Tyres Gyöngyösön hozta volna létre európai gyártóbázisát. Az üzlet előkészítésekor jelentős földterületeket vásárolt a kft., illetve a többségi tulajdonos önkormányzat bankhitel felhasználásával. A szóban forgó hitelnek a finanszírozása jelenti a legnagyobb terhet az önkormányzat számára, olyannyira, hogy a törlesztés mellett már nem is jutnak források az ipari park fejlesztésére. A területen jelenleg tíz cég működik, amelyek együttesen mintegy 400 embert foglalkoztatnak, a Hatana Hungary tervei szerint gépipari, energetikai és gyógyszeripari cégek telepedhetnek meg a jövőben a parkban.