Nem kapott pénzt a Malév, felfüggesztették a közgyűlését

Vágólapra másolva!
Azelőtt, hogy döntöttek volna a tőkeemelésről, felfüggesztették a Malév pénteki rendkívüli közgyűlését. Tavaly összesen 23 milliárd forinttal emelték meg a légitársaság alaptőkéjét.
Vágólapra másolva!

A tőkerendezésről szóló napirendi pont megtárgyalássa előtt felfüggesztették a Malév pénteki rendkívüli közgyűlését - közölte a Malév. A folytatólagos közgyűlést 2012. január 27-re hívták össze változatlan napirenddel.

Az idei, 2012. évi költségvetési törvényben a Malévról nevesítve nem esik szó. Miután a 2010-es évet 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta a Malév, ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2011-ben két lépcsőben tőkét emelt a magyar nemzeti légitársaságban.

Az áprilisi közgyűlésen 4,5 milliárd forintról, a második, augusztusi közgyűlésen pedig 18,5 milliárd forintról szóló tőkeemelésről döntöttek. Ugyanakkor tulajdonosi kölcsönt is kapott a Malév az elmúlt évben: legutóbb a december 29-i kormányhatározat szerint ötmilliárd forintot, előzőleg pedig novemberben 4,2 milliárd forintot.

Berényi János, a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Malév igazgatóságának elnöke december 22-én azt közölte: "az elmúlt hónapokban a kimagasló kereskedelmi teljesítmények révén elért pozitív üzemi működés további zavartalan folytatását nem befolyásolja a légitársaság tőkehelyzetének rendezési folyamata".