Küzd a dohánylobbi a trafiktörvény ellen

2012.02.13. 9:18

Nincs egyetértés a kormánypártok között a dohánykereskedelem monopolizásáról - írja a Napi Gazdaság. Jogászok szerint a törvény a jelenlegi formájában több hibát tartalmaz.

A Napi Gazdaság úgy tudja, a kormánypártok megosztottak a cigarettakereskedelem monopolizálásáról szóló jogszabállyal kapcsolatban. A javaslat mellett érvelőknek csak annyit sikerült bizonyítaniuk, hogy az Unióban nem ismeretlen a rendszer, a törvényt ellenző lobbiszervezeteknek azonban sikerült hangsúlyozniuk, hogy gazdasági és társadalmi aknákat rejt a dohánykereskedelem monopolizálása.

Ha elfogadják a jogszabályt, Magyarországon lenne a legszigorúbb a dohánytermékek kereskedelme - írja a Napi Gazdaság. Jogászok szerint azonban a törvény a jelenlegi formájában több hibát tartalmaz, a rosszul körülírt monopóliumból pedig komoly makro- és mikrogazdasági kár keletkezhet.

Ha a jelenlegi környezetben szakad a piacra a dohánytermékek elérését nagyban megnehezítő jogszabály, 2013-ra a feketekereskedelem a tavalyi 4,2 százalékról 7-10 százalék közé ugrana, ez pedig legalább harmincmilliárd forint jövedékiadó- és áfakiesést okozna a költségvetésben.

A dohányértékesítési monopólium maximum hatezer értékesítési hellyel számol. Ez önmagában 500-800 munkahely megszűnését jelentené a disztribúciós oldalon, a kiskereskedelmi oldalon pedig még nagyobb lehet a létszámcsökkentés - írja a Napi Gazdaság. A GfK számítása szerint 2500-3500 üzlet megszűnésével lehet számolni, így öt-tízezer munkahely eshet ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK