Még pénze is maradt a német államnak

2012.08.23. 15:44

Évek óta először zárt pozitív mérleggel a német államháztartás. A 8,3 milliárdos többlet a társadalombiztosítás többletének köszönhető.

A gazdasági konjunktúrának köszönhetően évek óta első alkalommal keletkezett államháztartási többlet Németországban - közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Az év első felében a szövetségi költségvetés - a tartományok, az önkormányzatok és a társadalombiztosítás együttesen, az előzetes adatok szerint - kiadásainál 8,3 milliárd euróval nagyobb bevételre tett szert, ami GDP-arányosan 0,6 százalék többletnek felel meg.

Az államháztartási többlet a társadalombiztosítás 11,6 milliárd eurós bevételi többletének köszönhető, ami ellentételezte a szövetségi költségvetésben, a tartományoknál és az önkormányzatoknál keletkezett 3,3 milliárd eurós hiányt.

A változatlanul kedvező konjunktúra az idei első félévben 2,9 százalékkal növelte az államháztartás bevételeit a 2011-es első félévihez képest. A növekedés üteme azonban elmarad az egy évvel korábbi 7,3 százaléktól. A kiadások az idei első félévben 0,8 százalékkal nőttek a tavalyi első félévihez képest, 579,7 milliárd euróra.

Az állam legnagyobb bevételi forrása az adó, ami 308,7 milliárd eurót terelt az államkasszába, több mint felét az 588 milliárd euró összes bevételnek. Az adóbevételek 3,8 százalékkal nőttek az idei első félévben a tavalyi első félévihez képest, ám ez eltörpül a tavalyi 9,6 százalékos növekedés mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK