Kínában dobbantana a Volkswagen

Vágólapra másolva!
14 milliárd eurós, 2016-ban befejeződő gyárépítésekbe fogna a Volkswagen - közölte a Reuters a China Daily-re hivatkozva. Az elkövetkező négy évben 14 milliárd eurót fektetne a Volkswagen a kínai operációiba. Új, hibrid és elektromos modellek kínai legyártását is tervezi a jövőben a német iparági óriás.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen jelenleg két nagy kínai partnerrel működik együtt a SAIC Motor Corporationnel és a FAW Grouppal. Az autógyártó kínai kirendeltségeit vezető Jochem Heizmann azonban további terjeszkedésről nyilatkozott a kínai napilapnak, 2016-ig négy újabb gyárat nyithat a cég. A januártól szeptemberig terjedő időszak során mintegy 2 millió gépkocsit értékesített a Volkswagen Kínában. Éves szinten ez 18,3 százalékot jelent, ami a szektor átlagos növekedésének a kétszeresének felel meg.

Heizmann a Guangzhouban megrendezett autóipari rendezvényen közölte a nyilvánossággal a terveket. Elmondásában több konkrétumot is említett, így a jövőbeli tervszámokat illetően is elmondta, 2018-ra a társaság elérheti az évi 4 milliós eladási darabszámot Kínában. Emellett 2-3 éven belül a hibrid energiafogyasztású autóinak gyártását is megkezdené a távol-keleti országban, mellyel a "zöldautók" kínai piacának elsőszámú szereplőjévé lépne elő. A pekingi politikai vezetés nemrég bejelentett környezettudatos kezdeményezése ugyanis az utak megtisztításáról szól, 2020-ig 5 millió elektromos és hibrid autónak kell a város útjain közlekedni.

Volkswagen (Xetra)

Vetélytársak mindenesetre akadnak bőven, a General Motors a héten gurította a kifutóra a legújabb, Kínában legyártott elektromos modelljét, a Sail Springo EV-t. A Nissan sem tétlenkedik, jövőre dobná piacra a Venucia e30 névre hallgató kínai elektromos gépkocsiját.