Megérkeztek a vevők az európai piacokra délelőtt, aminek hatására a felemás nyitás után emelkedésnek indultak a főbb részvényindexek. A hangulatjavulásban a kedvező német ZEW gazdasági hangulatindexnek is szerepe lehet. A befektetőket azonban még számos tényező nyugtalaníthatja, az amerikai költségvetési problémáktól kezdve Mario Monti lemondásáig. Ezen kívül a meghosszabbított görög kötvényvásárlási program eredménye is megmozgathatja délután a tőzsdéket. Egyelőre viszont a jó kedv uralkodik, ami itthon a BUX-nak is segített kikecmeregni a negatív tartományból.  

Kapaszkodik a BUX

Az Európában bekövetkező hangulatjavulás a BUX-ot is kirántotta a negatív tartományból, és a magyar részvényindex már minimálisan tegnapi záróértéke felett található délben. A régióban 0 és-0,9 százalék közötti erősödéseket lehet látni, ahol a tegnapi nagyobb lemaradása után a legjobban a cseh PX index mozog.

Forrás: [origo]

A BUX emelkedését a főbb papírok feltámadása segítheti, melyek a MOL és a Richter kivételével már a pozitív tartományban mozognak. Az OTP 0,7 százalékot, az Egis pedig 0,1 százalékot emelkedett délig, és a Magyar Telekom is távolodik történelmi mélypontjától 0,8 százalékos drágulása után.

Ezzel szemben a MOL 0,1 százalékos mínuszban mocorog, ami azután kezdhetett gyengülni, hogy kiderült, megvásárolja stratégiai gáztárolóit az állam a Napi Gazdaság információi szerint. Az olajcég 72,5 százalékos csomagjának értéke mintegy 150 milliárd forint lehet, kiesésével 7 milliárd forinttal csökkenhet a társaság árbevétele.

Rajta kívül a Richter 0,6 százalékos esés után a 36 ezer forintos szint alatt található.  

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a csődben lévő E-Star nyitás után egyből kiütötte 15 százalékos limitárát lefelé, miután kiderült, hogy a részvények a csőd miatt kikerülnek a BUX és BUMIX indexekből. A részvények délben is 15 százalékos mínuszban mozognak, és 296 forinton forognak a BÉT-en. Az alternatív energiaszolgáltató amiatt is szenvedhet, hogy jelentősen csökkent a profitabilitása.

A forintra is kedvezően hatott az európai részvénypiacok javulása, és jelentős erősödésen megy keresztül a főbb devizákkal szemben. Az euró/forint kurzusa már 282 alatt, a dolláré 217,5 körül, míg a svájci franké 232,8 körül mozog.

EURHUF

Forrás: [origo]

Jelentős kereslet a dkj-k iránt

Nagy érdeklődés volt ma is a magyar állampapírok iránt, ugyanis az ÁKK 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján a meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiség 2,5-szeresére érkezett be vételi ajánlat, ami után az Államadósság kezelő központ 65 milliárd forintra emelte a vételre elfogadott mennyiséget. Ennek hatására az aukciós átlaghozam is több mint egy éve nem látott szintre, 5,77 százalékra csökkent, ami 19 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál, viszont 4 bázisponttal magasabb a tegnapi másodpiaci referenciahozamnál.

Forrás: [origo]

Korrigál a spanyol és olasz index

Emelkedésnek indultak délre az európai piacok, ahol a nyitás utáni lemaradók is csatlakozni tudtak régiós társaikhoz, és pluszba tudták átfordítani kezdeti veszteségeiket. A hangulatot a német ZEW gazdasági hangulatindex kedvező alakulása javíthatta, ami 6,9 pontra emelkedett decemberben a novemberi -15,7 pontról, miközben az elemzők -11,3 pontos értéket vártak. Rajta kívül az amerikai külkereskedelmi egyenleg délutáni publikálása is kedvező hatással lehet a tőzsdékre.  

Ezen kívül a piaci szereplők az amerikai FED kétnapos ülésére is várhatnak, mely után kiderül, hogy a jegybank a hónap végén kifutó Operation Twist program után indít-e új kötvényvásárlási programot.

Továbbá a meghosszabított görög kötvény visszavásárlási program eredményét is ma kora délután teszik közzé, ami piacmozgató hatással bírhat. A felhőtlen jókedv viszont továbbra is az egyre égetőbbé váló amerikai költségvetési problémák, valamint Mario Monti lemondásának a híre miatt nem alakulhat ki a tőzsdéken. A piaci szereplők ugyanis attól tartanak, hogy a miniszterelnök távozásával az általa megkezdett reformfolyamatoknak is vége lehet, és Silvio Berlusconi színre lépése az európai krízis újabb hullámát is elindíthatja. 

A legfrissebb hírek szerint Monti mégsem vonul vissza teljesen, hanem valószínűleg pénzügyminiszterként segítheti az új kormány munkáját. Ezen kívül nyilatkozatában nyugtatta a piacokat, hogy lelépése nem fog zűrzavart okozni.

Forrás: [origo]

Ezek után Európában 0,2-1 százalék körüli pluszokat lehet látni, ahol kiemelkedik a spanyol Ibex és az olasz FTSE/MIB, melyek tegnapi nagyobb esésüket korrigálják. Emelkedésük a kötvénypiacokra is jó hatással van, a spanyol tívéves állampapír hozam 64 bázisponttal lejjebb kerülve 5,5 százalék alatt, míg az olaszé 74 bázispontos csökkenés után 4,7 százalék körül található.  

A német DAX növelni tudja előnyét, melyben a ThyssenKrupp nagyobb fordulata is szerepet játszik. Az acélipari óriás ugyanis kiemelkedve a német index komponensei közül már 4 százalékos pluszban mozog a reggeli mínuszok után annak ellenére, hogy rosszul sikerült amerikai és brazil terjeszkedésük miatt 3,6 milliárd eurós leírást kellett végrehajtaniuk. Emiatt idén már nem tudnak osztalékot fizetni.

A bankok is visszajöttek a nagyobb mínuszokból, és a Deutsche Bank és Commerzbank tegnapi záróértékén forog délben.

A londoni FTSE-t az HSBC 0,2 százalékos emelkedése segíti. A befektetési bank is ki tudott kerülni a mínuszokból a rekordbírság ellenére, amit azért kapott, mert a vádak szerint a túlságosan laza felügyelet miatt terrorista és bűnszervezetek is igénybe vehették a bank szolgáltatásait. Ennek oka vélhetően az lehet, hogy számítottak a büntetésre, és emiatt már korábban másfél milliárd dollárt különítettek el a törlesztésre.

Ezen kívül az Imagination Technologies Group 3,1 százalékos drágulással támogatja a FTSE-t, miután a Deutsche Bank tartásról vételre minősítette fel a részvényeit.

A spanyol Telefónica pedig 0,7 százalékos emelkedésben mozog, melyet azután kedvelhettek meg a befektetők, hogy kiderült, német egysége után latin-amerikai leányát is tőzsdére vinné a telekommunikációs cég.  

ThyssenKrupp árfolyama (Xetra, euró)