420 forintra emelte a Magyar Telekom részvényére számított célárfolyamát az Erste elemzője az eddigi 400 forintról, az ajánlása azonban továbbra is tartás maradt a telekompapírral kapcsolatban. A szakértő elsősorban a kockázatmentes kamatlábak csökkenésével indokolta lépését, de véleménye szerint a májusi osztalékfizetésig az 50 forintos osztalék is támogathatja az árfolyamot.
Az Erste elemzője szerint hosszabb távon már nem tartható fenn az 50 forintos osztalék, a 2013-as és 2014-es üzleti éveket követően már csak 40 forintos kifizetésre számít. Ugyanakkor véleménye szerint még ez is igen impozáns, 10 százalék körüli osztalékhozammal kecsegtet.
A legnagyobb kockázatot a politikai és a makrogazdasági környezet jelentheti a vállalat számára. Az osztalékra a soron következő frekvenciatenderek helyezhetnek jelentős nyomást, egyrészt a 900 megahertzes pályázat, melynek korábbi eredményét már megsemmisítették, másrészt az 1800/2600 megahertzes tender.
Ezen kívül a júliusban bevezetett telefonadó és januárban életbe lépő közműadó éves szinten mintegy 27,5-28 milliárd forintjába kerülhet a Magyar Telekomnak. Ehhez jön még hozzá a 10 százalékos januári rezsicsökkentés hatása, aminek a negatív hatása az Erste becslése szerint több mint 4 milliárd forint lehet. A kormány ezen kívül további árcsökkentéseket is kilátásba helyezett.
Az elmúlt hetekben a HSBC és a Deutsche Bank elemzője is csökkentette a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott célárfolyamát, így az Erste lépése ennek függvényében meglepőnek számít. A telekompapír árfolyama ma is emelkedést mutat az elmúlt napokkal összhangban.
A Magyar Telekom árfolyama
A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.