Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Megint egy Richter-megállapodás

Vágólapra másolva!
Licenc-megállapodást kötött a Richter és az Acrux, így a hazai gyógyszercég fogja értékesíteni az Egyesült Államokon - és pár egyéb országon - kívül az Acrux egyik készítményét. A Richter az árbevétel után fizet jogdíjakat, és az 1 millió dolláros előzetes mérföldkő kifizetés mellett az EU törzskönyvezési folyamat egyes állomásain összesen 2,6 millió dolláros mérföldkő kifizetések következnek. A Richter becslései szerint a 2018-as felfutásra a készítmény 20 millió eurós bevételt generálhat, mondani sem kell tehát, hogy a vállalat a stratégia mentén haladva előre egy újabb pozitívan értékelhető megállapodást kötött.
Vágólapra másolva!

A Richter fogja gyártani és értékesíteni az Egyesült Államokon, Dél-Koreán, Dél-Afrikán, Svájcon, Ausztrálián és Új-Zélandon kívül a világ országaiban az Acrux ösztradiol hatóanyagú menopauzás készítményét, egy transzdermális sprayt. A megállapodás szerint a hazai gyógyszercég az árbevétel után jogdíjakat fizet, melyekre legelőször 2015-ben kerülhet majd sor. A Richternek ezen felül egy előzetes 1 millió dolláros mérföldkő fizetést kell teljesítenie, majd az EU-s törzskönyvezési folyamat során összesen 2,6 millió dollárost. A termék értékesítéséhez kapcsolódó összes költség a Richtert terheli majd.

Az Acrux egy ausztrál gyógyszercég, mely számos szabadalmi védettséggel rendelkező készítményt fejleszt és értékesít világszerte. Ezek a készítmények saját, innovatív, bőrön keresztül történő adagolási technológiára épülnek. A gyorsan száradó, láthatatlan permet vagy folyadék olyan felszívódási platformot valósít meg, ami alacsony, vagy semmilyen bőrirritációt nem eredményez, kozmetikailag jól tolerálható és egyszerű, pontos és könnyen változtatható adagolást tesz lehetővé. Az adagolási eljárást széleskörű, differenciált szabadalombejegyzések védik.

A készítmény értékesítései 20 millió eurós éves összeg mellett várhatóan 2018-ra futnak majd csúcsra Beke Zsuzsa, a Richter PR-vezetőjének elmondása szerint. Az értékesítésekhez kapcsolódó költségvonzatot egyelőre nem lehet pontosan számszerűsíteni, de azt mindenképp fontos kiemelni, hogy technológiai és gyártási fejlesztéseket nem igényel majd a megállapodás.

Ahogy az a közleményből is kiolvasható, a vállalat 2015-ben kezdi majd el a forgalmazását egy olyan nőgyógyászati hormonpótló készítménynek, amivel a vállalat tovább erősíti ezt a stratégiailag is kiemelt fontosságú területet. A Richter az EU és FÁK piacokon jelenne meg az Acrux ösztradiol spray-ével (ahol már jelenleg is erős pozíciói vannak a nőgyógyászati területen), de új termékként a latin- amerikai piacon is bevezetnék.

A 20 millió eurós éves forgalom nem fogja feje tetejére állítani a Richter bevételi szerkezetét, hiszen az a 2016-os elemzői várakozásoknak (ennél későbbi, azaz 2017-es vagy 2018-as becslések nem állnak rendelkezésre) csupán 1,3 százalékára rúg. Elhanyagolhatónak azonban mégsem neveznénk, hiszen a Richter egy újabb lépést tett a nőgyógyászati portfólió erősítésének irányába.

Forrás: Origo

Bár a megállapodás költségigényével kapcsolatban egyelőre csak a sötétben tapogatózunk, abból kiindulva, hogy fejlesztési és gyártási fejlesztéseket sem igényel a termék, az vélhetően nem fog érdemi nyomást helyezni a Richter eredményszámaira. Nem szabad azonban elfeledni, hogy a vállalatnak a forgalmazásig összesen 3,6 millió dolláros mérföldkő fizetést kell teljesíteni, vagyis rövidebb távon a költségoldali hatások fognak csak látszani.

Érdemes emiatt a Richter esetében távolabbra tekinteni, ami egyébként nemcsak a mostani, hanem több más futó projekt miatt is indokoltnak tűnik. Rövidebb távon a költségoldali nyomásra figyelnek a befektetők, miközben már középtávon is jöhetnek olyan eredményt katalizáló tényezők, mint a cariprazine, vagy az Esmya értékesítéseinek felfutása, illetve a kínai és latin-amerikai piaci jelenlét beérése. Számos, igen pozitív fundamentális hírt hagyott figyelmen kívül a piac az elmúlt fél évben (köszönhetően persze az MSCI indexekből való kiesés technikai hatásainak, vagy legutóbb a globális hangulat megbicsaklásának), ami miatt a részvények hosszabb távon jó lehetőségekkel kecsegtethetnek.

A Richter árfolyama (Ft)

Forrás: Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről