A Takarékbank eddigi többségi tulajdonosai, a takarékszövetkezetek képviselői szép számmal megjelentek a budapest határán lévő Ramada Resort Hotelben tartott eseményen, ahol várhatóan megszavazzák a Magyar Posta tőkeemelését.
Ezzel arra is szavaznak, hogy az állam részesedése (a posta és a Magyar Fejlesztési Bank révén) azonnal 50 százalék fölé kerüljön, ők maguk pedig kisebbségbe szorulnak. A törvényi feltételek miatt azonban nem nagyon van más választásuk. Aki a takarékszövetkezetek közül nem szavaz a közgyűlésen, vagy erre a napirendi pontra nemmel voksol, elveszíti eddigi Takarékbank-részvényét, azt a törvény szerint az MFB megveszi tőle.
A takarékszövetkezetek által zsarolásként megélt módszer miatt nagy meglepetésekre nem kell számítani, ezt bocsátotta előre a közgyűlés előtt az Origo kérdésére 1-2 vezető is. A hangulat jellemzően feszült volt a közgyűlés előtt, az MTI fotósának gépéből ki is töröltették a szállodán belül készült képeket, mondván, csak a hotel előtt lehet fotózni. (A takarékszövetkezi döntés hátteréről itt olvashat bővebben.)