Túlélte a részvényesek "lázadását" a Hewlett-Packard igazgatósági tanácsa az éves közgyűlésen, ahol a tulajdonosok egy része öt tanácstag újbóli kinevezése ellen tiltakoztak, de végül mégis megválasztották az összes tagot. Emellett azt is bejelentették, hogy a júlisuban esedékes negyedéves fizetendő osztalékot 10 százalékkal megemelik. A befektetők a közgyűlésen történteket negatívan fogadták, a cég részvényei 1,5 százalékos mínuszban járnak.

A Hewlett-Packard igazgatói tanácsa azért harcol, hogy képes legyen megőrizni befolyását, miután éppen hogy túlélte a részvényesek "lázadását" az éves közgyűlésen. A tulajdonosok öt tag újraválasztásával kapcsolatban kezdtek heves tiltakozásba. A két leghosszabb ideje hivatalban lévő igazgató újraválasztása ellen voltak legfőképp a részvényesek, akik szerintük már régóta rossz döntéseket hoznak. Őket a szavazásra jogosultak 46, illteve 45 százaléka ellenezte, de nem sokkal kevesebben látnák szívesen a tanácson kívül a jelenlegi elnököt, Raymond Lane-t sem.

Az újraválasztások ellen leginkább Észak-Amerika egyik legnagyobb nyugdíjalapja a California Public Employees' Retirement System volt, akinek a tulajdonosok 15,7 százalékát sikerült maga mellé állítania a szavazásban. Az igazgatótanács tagok mellett a vállalat jelenlegi könyvvizsgálója, az Ernst & Young újbóli kinevezése ellen is tiltakoztak, hiszen szerintük az túl sok pénzbe kerül a társaságnak.

A befektetők azért idegesek, mivel a cég több katasztrofális akvizíciót is végrehajtott, többek között egy brit szoftvercéget - az Autonomyt - is felvásárolt, amin később 8,8 milliárd dollár leírást kellett elkönyvelnie. Az Autonomy alapítóját, Mike Lynch-et azzal vádolta meg a HP, hogy manipulálta cége könyvelését, ezzel hamis képet festve a cég értékéről. Lynch szerdai nyílt levelében utasította vissza a HP vádjait a hibás könyveléssel kapcsolatban, és felszólította az amerikai számítógépgyártót, hogy ha tud nyújtson be bizonyítékot vádjaival kapcsolatban.

A részvényesi közgyűlésen azonban mégsem sikerült a puccs és mind a 11 tagot a szükséges többséggel újraválasztották. A HP vezérigazgatója Meg Whitman megvédte az igazgatótanácsot, amelynek az elmúlt két évben az árfolyam feleződését kellett végignéznie. Whitman elmondta, hogy a társaság célja a részvények értékének újbóli növelése, és szerinte az igazgatótanács is nagy segítségére van a cégnek, hogy ezt elérhessék. Már a vállalat február végén publikált első negyedéves jó számai is azt vetíti előre, hogy jó úton halad a HP.

Az igazgatótanács döntött a fizetendő negyedéves osztalékkal kapcsolatban is, amit 10 százalékkal 14,52 centre emel. Az intézkedés azonban csak a júliusi osztalék nagyságára vonatkozik majd, az áprilisban fizetendő osztalék továbbra is 13,2 cent lesz részvényeként. Az elemzők 14 centes negyedéves osztalékot vártak.

Forrás: [origo]

A részvényárfolyam jelenleg 1,5 százalékkal csökken, vagyis összességében negatívan értékelték a befektetők a részvényesi közgyűlésen történteket, ugyanakkor a piaci hangulat sem kedvez a papíroknak.

A Hewlett-Packard árfolyama (NYSE)

Forrás: [origo]