Matolcsy még több pénzt tol a gazdaságba

2013.05.29. 10:12

A monetáris tanács keddi ülésén úgy határozott, hogy a bankok által jelzett magasabb hiteligény miatt 50 százalékkal megemeli a növekedési hitelprogram első két pillérének keretét. Az eddigi kétszer 250 milliárd forint helyett így 750 milliárd forintnyi hitelt helyezhetnek ki maximum 2,5 százalékos felárral a bankok.

Sikeres tárgyalássorozaton van túl a jegybank, a növekedési hitelprogram jó fogadtatásra talált a hitelintézetek körében - mondta el Matolcsy György jegybankelnök. A bankok azonban nagyobb igényt jeleztek annál, mint amit az MNB eredetileg a programban lefektetett. Az első pillért jelentő 250 milliárdos keretre 750 milliárd forint igényt jeleztek a bankok, a második pillérbeli (alapvetően meglévő hitelek kiváltására szolgáló) 250 milliárdra pedig több mint a kétszeresét.

A monetáris tanács ezért úgy döntött, hogy az első pillér keretét 425 milliárd forintra, a másodikét pedig 325 milliárdra emeli. Ez összesen 50 százalékos bővítést jelent, így már a programban részt vevő bankok 90 százalékának az igényét teljes mértékben lefedi. A részvétel szintén 90 százalékos, vagyis a 40 magyarországi hitelintézetből 36 ad majd olcsó hitelt a kkv-szektornak.

150-200 milliárd jut a gazdaságba

Matolcsy György szerint ez hitelezési fordulatot hozhat a kis- és középvállalkozási szektorban a pénzügyi szektor és az üzleti szféra összefogásával. A bővített program ugyanis azt jelenti, hogy a rövid lejáratú teljes kkv-hitelállománynak a 21 százalékát, a hosszú lejáratú, beruházási hiteleknek pedig a 35 százalékát teszi majd ki a megemelt MNB-keret.

Nagy Márton ügyvezető igazgató ehhez hozzátette, hogy a jegybank számításai szerint a mostani 3500 milliárdos kkv-hitelállomány mintegy 150-200 milliárd forintos új hitelkihelyezéssel emelkedhet. Ennyi pénz fordítódhat új beruházásra, a jegybank ettől várja a növekedés beindulását.

Ami a harmadik pillért (a jegybanki kötvényállomány csökkentését) illeti, erről is tárgyaltak a bankokkal, ez a része is jól halad a programnak - mondta el Balog Ádám alelnök a részletek ismertetése nélkül. És bár a kéthetes kötvények betétté alakítása nem része ennek a programnak, továbbra is vizsgálják ezt a kérdést - tette hozzá. 

Erős verseny a jó ügyfelekért

Nem csodálkoznék, ha lenne olyan bank, amelyik a lehetséges 2,5 százalékos maximumnál kisebb kamatfelárral is fog majd tudni hitelt nyújtani, mert a jó ügyfelekért nagy verseny lesz - mondta el még a jegybankelnök. Hogy pontosan melyik bank mennyi hitelt fog tudni kihelyezni, az kártyaleosztásos módszerrel dőlt el, amelynek során próbálták a kisebb bankokat helyzetbe hozni, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy ki mennyit igényelt és kapott a keretből.

Matolcsy szerint ma jóval nagyobb az esélye annak, hogy az eredetileg 3 hónapra meghirdetett program időtartamát meghosszabbítják. "Nagyon komoly visszajelzéseket kaptunk, ezért a monetáris tanács ki fogja használni a mindenkori mozgásterét" - jelezte az MNB elnöke.