Tönkremehetnek a kisebb nyelviskolák

Vágólapra másolva!
Jóval kevesebb helyen sokkal drágábban lehet majd nyelvet tanulni, ha a kormány rábólint a Nemzetgazdasági Minisztérium terveire. A megnövelt anyagi terhek miatt ugyanis csak a nagyobb iskolák maradhatnak talpon, magasabb képzési díjakkal.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság úgy tudja, a kabinet minőségbiztosítás címén nehezen teljesíthető feltételeket állítana a nyelvoktatásra specializálódott vállalkozások számára.

A jogszabály már hatályba is lépett, és eszerint csak az akkreditált nyelviskolák maradhatnak a piacon. A rövidesen a kabinet elé kerülő rendelettervezet alapján visszamenőleges, szeptember 1-jei hatállyal a képzési vállalkozásoknak intézményi és programakkreditációért is fizetniük kell, előbb egy 103 ezer forintos alapdíjat, majd képzésenként egy 68 ezer forintos kiegészítő programengedélyezési díjat - írta a lap.

Az eddigi négy évre szóló akkreditációval szemben ez az engedély elvileg határozatlan időre szól, de az iskolákat legalább kétévente a Nemzeti Munkaügyi Hivatal kirendelt szakértője is auditálná, ellenőrizve a működésüket.

A képző intézményeknek a hatályos jogszabály szerint vagyoni letétet kell képezniük, annak mértékét az új részletszabályokban határoznák meg. A lap birtokába került tervezet szerint a képzési szolgáltatóknak előző évi árbevételük nettó hat százalékát, de legalább kétmillió forintot kellene letétbe helyezniük, az indoklás szerint ez azt a célt szolgálja, hogy ha a képzőhely csődbe megy, a hallgatók visszakaphassák a kieső képzési időnek megfelelő tandíjat.

Ez egyértelműen a kisebb, felhalmozott tőkével nem rendelkező nyelvoktatási stúdiók végét jelentheti, mert a hirtelen rájuk rótt összeget nem lesznek képesek kigazdálkodni.