Vágólapra másolva!
Nem tud kikecmeregni a negatív tartományból a BUX, amiben a Richter mélyrepülése a ludas, a többi főbb papír ugyanis emelkedni tud. Európában nincs egyértelmű irány, és a tegnapi záróértékek közelében zajlik a kereskedés a vegyes makroadatok után. Amerikában viszont kisebb emelkedés kezdődhet. 
Vágólapra másolva!

0,6 százalékos mínuszban mozog dél körül a BUX, amivel lemaradónak számít a régióban. Az osztrák ATX-et leginkább a bankpapírok segítik.

A magyar részvényindexet elsősorban a Richter mélyrepülése húzza le, a gyógyszercég befektetői nem örülnek, hogy a cég cariprazine készítménye nem kapta meg a bevezetési engedélyt Amerikában. A Richter már 2,8 százalékot zuhant.

A több főbb papír közül a Magyar Telekom 1,1 százalékot, a Mol 0,1 százalékot erősödött, míg az OTP lendületbe jött, és 0,5 százalékot drágult.

A forint euróval szembeni árfolyama kisebb ugrálás után a 297,5-ös szintnél található, míg a dollár/forint jegyzése 221,3-nál, a svájci franké 241,4-nél mozog.

Európában a tegnapi záróértékek közelében mozognak a részvényindexek, mivel a Fed tegnap este közzétett jegyzőkönyve (melyből a QE3 közelgő leállítására tettek utalást a jegybankárok) után nem tudott kialakulni egy tartós vételi erő a piacokon.

A mai makroadatok vegyesen sikerültek, a novemberi német feldolgozóipari és szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindexek (PMI) a vártnál jobban alakultak, ugyanakkor az eurózóna PMI adatai nem okoztak meglepetést. A német feldolgozóipari PMI 52,5 pontra nőtt (várt: 52, előző: 51,7) a szolgáltató szektorbeli adat pedig 54,5 pontra emelkedett (várt: 53, előző: 52,9). Az eurózónában a feldolgozóipari PMI a vártnak megfelelően 51,5 pontra nőtt (előző: 51,3) a szolgáltató szektorbeli adat viszont 50,9pontra csökkent (várt: 51,9, előző: 51,6).

Amerikában kisebb emelkedés kezdődhet, és a határidős indexek alapján 0,2-0,3 százalékos pluszban nyithatnak az indexek.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

EURHUF rövid távú grafikon Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]