Ismét megfúrta a Fidesz Horváth András meghallgatását

2013.12.10. 14:36

Horváthot a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hallgatta volna meg, a Fidesz azonban töröltette a meghallgatást. Az állami nyomozó szervek és az adóhatóság vezetői ott voltak az ülésen, hallgatták a vitát, de nem adtak nekik szót - azért nem kaptak, mert a kormányoldal nem engedte tárgyalni az áfacsalásos napirendi pontot.

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden zárt ülésen hallgatta volna meg az áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást is, az ülés kezdetén azonban Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja kezdeményezte, hogy az áfacsalással kapcsolatos összes napirendi pontot töröljék. A bizottság végül 8:4 arányban, kormánypárti többséggel levette a napirendről a meghallgatást.

A kormánypárti képviselők azzal érveltek, hogy folyamataban levő büntetőügyben nem lehet, illetve nem szerencsés bizottsági meghallgatást, ülést tartani. Az ellenzéki oldalon viszont arra mutattak rá, hogy egyelőre nincs semmilyen folyamatban levő büntetőügy. (Horváth András feljelentést tett az ügyészségen, amely feljelentéskiegészítést kért, és ezen a héten jár le annak a határideje annak, hogy az ügyészségnek döntenie kell, elrendeli-e a nyomozást. Amíg nincs elrendelve a nyomozás, addig nincs is büntetőügy.) Az ellenzéki tagok azt is felhozták, hogy több példa is van arra, hogy folyamatban levő büntetőügyekben tartott üléseket parlamenti bizottság, ilyen például állításuk szerint a Portik Tamás-Laborc Sándor találkozóit vizsgáló bizottság, vagy a romagyilkosságokat vizsgáló bizottság. Az ellenzékiek jelezték, hogy a kormányoldal ellenállása azt üzeni, takargatnivalójuk van. A fideszesek kötötték az ebet a karóhoz, szerintük az áfacsalásos ügyben nem jó most, a nyomozás előtt vagy alatt egy parlamenti bizottságnak beavatkoznia a folyamatba.

A politikai ellenfelek vitáját ott a helyszínen hallgatták a nyomozóhatóságok, adóhatóság vezetői, de szót nem kaptak, nem kérdezték meg őket. Akkor kaphattak volna szót, ha a bizottság kormánypárti oldala nem fúrja meg a napirendi pontot. Az ülésre Horváth Andráson kívül meghívta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a Legfőbb Ügyészség képviselőjét, az országos rendőrfőkapitányt és az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét is. A meghallgatást a bizottság MSZP-s vezetője kezdeményezte, aki a vita zárszavaként megjegyezte, hogy elég lenne megkérdezni a meghívottakat, hogy sérti-e a nyomozás érdekét, ha a bizottság zárt ülésén tájékoztatást kapnak az áfacsalásos ügyről, illetve hogy egyáltalán van-e büntetőeljárás folyamatban. Erre azonban nem kerülhetett sor, a már említett ok miatt, a napirendi pontot a kormányoldal kihúzatta az ülés menetrendjéből.

Ez után a sajtó munkatársait megkérték, hogy hagyják el a termet, mert a következő napirendi pontot (aminek egészen más a témája, valamilyen panasz ügyében kellett dönteniük) zárt ülésen tárgyalják.

Novemberben egy másik parlamenti testület, a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottsága is meghallgatta volna Horváthot, a meghallgatás azonban hivatalos formában nem történhetett meg, mert a fideszes tagok bojkottálták az ülést.