Közeleg a kétéves kamatcsökkentési ciklus az évfordulójához, és egyben a végéhez is, véli a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója Horváth István.
A Monetáris Tanács eddigi nyilatkozatai alapján a deflációs környezet és a nyugodt nemzetközi hangulat is arra enged következtetni, hogy kedden ismét 10 bázispontos kamatcsökkentésről dönt a testület. Amennyiben pedig nem romlik számottevően a nemzetközi befektetői hangulat, úgy augusztusban még egy utolsó, 10 bázispontos kamatvágás benne lehet a tarsolyban mondta Horváth István.
Ezzel a kamatcsökkentési ciklus kétéves évfordulójára közel 5 százalékponttal, 7 százalékról 2,1 százalékra mérséklődik a hazai alapkamat, ami egyúttal azt jelenti, hogy a korábban a feltörekvő régióhoz képest magas, a nemzetközi befektetők számára vonzó hazai kamatfelár elporlad.
Így a hazai eszközök kevésbé lesznek vonzóak a nemzetközi befektetők számára, ezért ősztől a forint érzékenyebben reagálhat a nemzetközi hangulat változásaira, és az eddig viszonylag nyugodt, stabil árfolyamhoz képest sokkal nagyobb kilengésekre számítunk. A befektetők számára ezért érdemes újból deviza befektetések után nézni, vélik a K&H-nál.
A forint ma kisebb erősödéssel várja a keddi kamatdöntést, a reggeli 310 körüli szintekről 309,5-ig ereszkedett le az euróval szembeni árfolyama. Kérdés, hogy ha a vártnak megfelelő döntést hoz a holnapi MNB-ülés, az okoz-e majd jelentős mozgást a forint árfolyamában. Ugyanis a legutóbbi alkalmakkor, amikor meglepetést nem okozott a jegybank, már nagyobb kilengések sem érkeztek az EURHUF árfolyamban.