S&P 500 2000!

Vágólapra másolva!
Elérte a 2 000 pontot ma nyitás után az S&P 500. Irány a 3 000?
Vágólapra másolva!
  • Menetel az 500 legnagyobb amerikai vállalatot tömörítő S&P 500 tőzsdeindex, nem sokkal nyitás után sikerült átlépni a 2 000 pontos értéket.
  • Ehhez persze kellett a jó nemzetközi hangulat is.
  • Makroadatok is jöttek, a PMI-számok pedig nem is sikerültek rosszul. A szolgáltató szektorra vonatkozó számok 58,5 pontot mutattak, ami ugyan a júliusi 60,8 ponthoz képest visszaesést jelent, de nem akkorát, mint amire az elemzők számítottak (58 pont). A kompozit PMI 60,6 pontról 58,8 pontra csökkent.
  • Közben az újlakás-értékesítések alakulása vártnál gyengébb lett, 430 ezer helyett csak 412 ezres növekedést mutatott az előző havi 406 ezerről. Igaz, ezt a számot végül felfelé módosították 422 ezerre.
  • A vegyes makroadatok alapvetően tehát nem rontották el a hangulatot. Nagy kérdés, mikor éri el a 2014 pontot az S&P 500. Meg persze az is, hogy a 3 000 pontig mennyit kell várnunk?
  • A 2 000 pontig egyébként 97 februárja óta várunk, akkor érte el az 1 000 pontot az S&P 500. Ismét 17 és fél éves böjt jön?