A kínai sárkány is repíti a Boeinget

Vágólapra másolva!
Rekordmennyiségű repülőt szállított le a Boeing tavaly Kínában, és idénre is hasonló mennyiségű géppel számol, miután a világ második legnagyobb gazdaságában egyre nagyobb a kereslet a légi utazások iránt.
Vágólapra másolva!

A tavalyi rekordmennyiségű 143 gép leszállítása után 2014-ben is 140 darab repülő kézbesítését tűzik ki célul az amerikai gyártónál, nyilatkozta Marc Allen a Boeing China elnöke újságírók előtt Pekingben.

A Boeing egyébként tavaly szintén csúcsot jelentő gépet adott át globálisan, maga mögé utasítva legnagyobb riválisát, az Airbust. Igaz, hogy az európai cég pedig megrendelésekben bizonyult lényegesen jobbnak a Boeingnél. A Chicagói központú cég több mint 230 darab kínai gépmegrendelést ütött nyélbe a leszállítások mellett.

Az Airbus egyébként szeptemberi két évtizedes kitekintésében azt jósolta, hogy Kína 2032-re átveszi majd a vezető helyet az USA-tól, és a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik. A prognózis szerint több mint ötezer repülőre lehet majd szükség a következő húsz évben Kínában, hiszen mind a belföldi, mind pedig a Kínán keresztüli nemzetközi forgalom jelentősen fog növekedni.

2013-ban például a China Southern Airlines - ami utasszám alapján Ázsia legnagyobbja – 37 darab gépet rendelt a Boeingtól, a második legtöbbet az American Airlines után. Mivel a fapados társaságok nagy feltörekvő piaci sztorit jelentenek Kínában, ezért a Boeing meg is növeli helyi munkaerejének számát, mondta el Allen.

A Boeing árfolyama egyébként tavaly 80 százalékos emelkedést produkált, és eddig idén sem szerepel rosszul, hiszen majdnem négy százalékot drágult már, úgy hogy közben például a Dow Jones index eddig egy százalékos mínuszt halmozott fel 2014-ben.

A Boeing árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu