Bízik az idei évben a TVK

Vágólapra másolva!
Kedden tette közzé negyedik negyedéves jelentését a TVK, amelyben a társaság éves szinten romló termék árrésekről számolt be, ugyanakkor a 2013-as évben összességében kedvező folyamatokat láthattunk. A TVK a 2014-es évre is bizakodóan tekint előre, ráadásul a kulcsfontosságú butadién-kinyerő üzem építése is jól halad. Viszont a befektetők egyelőre nem örülnek, több mint 4 százalékos mínuszba taszították a részvényárfolyamot.
Vágólapra másolva!

7 százalékkal növelte 2013-ban az árbevételét a TVK a ma megjelent gyorsjelentés alapján, ráadásul a negyedik negyedévben is növekedni tudott a cég árbevétele mind éves, mind negyedéves szinten.

EBITDA és üzemi profit szinten azonban negyedéves összehasonlításban visszaesést lehet látni, főként az alapanyag és polimerárak kedvezőtlen mozgása miatt. A negatívumot azonban némileg ellensúlyozni tudta a csökkenő energiaár, illetve az euró dollár szembeni kedvező mozgása is.

A negyedév során 83,4 százalékra emelkedett a kapacitás kihasználtsági ráta a TVK üzemeiben, ami 5,3 százalékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.

Forrás: Investor.hu

A 4 negyedéves gördülő árbevétel közelíti a 2011-es szinteket, ami pozitívumnak számít, ugyanakkor a gördülő EBITDA növekedés mintha kicsit megbicsaklott volna.

Forrás: Investor.hu

Javult a TVK üzemi készpénztermelő képessége is, ami szintén jó hírnek értékelhető. A gördülő adatok alapján 2009-ben volt hasonló szinten a mutató.

Forrás: Investor.hu

2013-ban összességében pozitív folyamatokat lehet felfedezni a külső környezetben a menedzsment szerint, közel 20 százalékkal javult éves alapon az integrált petrolkémiai árrés. Továbbá a 2012-ben indított hatékonyságjavítási programmal is jól halad a cég. Mint ismeretes a Mol által bejelentett program keretében a cégnek 2012-2014 között mintegy 60 millió dollárnyi hatékonyságjavulást kellene bemutatnia a 2011-es adatokhoz képest.

A menedzsment optimista a 2014-es évet illetően. A cég vezérigazgatója kismértékű javulást vár a külső környezetben (árrések alakulásában), így 2014-ben is nyereséges lehet a TVK.

A butadién-kinyerő üzem építése jól halad, főleg az enyhe tél miatt áll jól a beruházás a TVK szerint. A kereskedelmi termelést vélhetően 2015. májusában el tudja kezdeni a cég. Persze az még több mint egy év, és lehetnek csúszások, de semmiképpen sem hátrány, hogy jól halad a projekt.

A befektetőknek mindenesetre nem nagyon tetszett a jelentés, a részvény közel 4,5 százalékos mínuszban van.

A TVK árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu