Vizsgálják az egyik legnagyobb MLM-es céget

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indítottak az MLM-es rendszerben működő Herbalife ellen az Egyesült Államokban, aminek hatására hatalmas lejtmenetbe kezdett a cég részvénye. Egyébként a Herbalife az elmúlt több mint egy év során több milliárdos látókörébe is bekerült. Ki a bukására fogadott, ki pedig éppen ellenkezőleg, az árfolyam emelkedésére.
Vágólapra másolva!

Beszakadt az árfolyam

Miután csütörtökön bejelentették, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) vizsgálatot indított a Herbalife ellen, a részvények árfolyama hirtelen 16,5 százalékos mínuszba zuhant, és a szerdai kereskedést is 7,4 százalékos zakóval zárta. Csütörtökön is folytatódik a lejtmenet, az árfolyam több mint 4 százalékkal esik.

A Herbalife árfolyama (NYSE) Forrás: TradingView.com

Milliárdosok hálójában

Egyébként az MLM-rendszerben táplálékkiegészítőket forgalmazó cég az elmúlt több mint egy éves időszakban milliárdos befektetők játékává vált. A sztori még 2012 végén kezdődött, amikor Bill Ackman hedge fund guru bejelentettre, hogy nagy tételben fogadott a Herbalife árfolyamának zuhanására, mert szerinte a cég lényegében piramisjáték rendszerben működik.

A mostani FTC vizsgálat jó hír Ackmannek, ugyanis a milliárdosnak a Herbalife részvények esésére történő spekulációja az eddigi legnagyobb veszteséget jelentő befektetése, amibe kezdett. Ahogy Ackman korábban fogalmazott, meg van győződve róla, hogy a cég részvényei zéró dollárt érnek, és nagy tételben fogadott a részvények esésére. Persze a cégtől a többször is hevesen cáfolták a milliárdos vádjait, azt állítva, hogy ők a mindenkori jogszabályoknak megfelelően működnek.

Egyébként Ackman akcióját követően a tavalyi év elején több milliárdos is lehetőséget látott abban, hogy vele ellentétesen a Herbalife részvények emelkedésére fogadjon. Ilyen volt például Daniel Loeb aktivista befektető is, aki Ackman ellen ment, részben mivel a cég már 34 éve működik eredményesen, részben pedig azért, mert az amerikai eladások mindössze a teljes bevétel 20 százalékát adják. Vagyis, egy esetleges amerikai hatósági szankciónak is limitált hatásai lennének a cégre.

Forrás: Herbalife

A Forbes egy tavaly novemberi írása szerint Dan Loebék 28 dollár körül kezdték vásárolni a részvényeket majd néhány héttel később ők meg is szabadultak tőle, amikor 44 dollár körül járt az árfolyam.

Ellenben Carl Icahn a legendás tőzsdecápa társasága még a mai napig is igen jelentős 16,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben. Icahn is még tavaly év elején kezdte el venni a részvényeket, és eddig szép pluszt könyvelhet el a befektetésen. Icahn mellett még a Soros Fund is beszállt a buliba, neki egy 3,1 százalékos pakettja van jelenleg a Herbalife-ban, bár tavaly év végén már eladott részvényeiből.

Habár az elmúlt időszaki tőzsdei lejtmenet enyhített kicsit Ackman veszteségein, ami a Wall Street Journal szerint nagyjából 49 százalékos bukót halmozhatott fel, írta a lap február 20-án.

Mi lesz a céggel?

A Bloomberg szerint az FTC-t és az Amerikai Tőzsdefelügyeletet (SEC) Edward Markey szenátor kérte arra, hogy vizsgálja meg a Herbalife üzleti tevékenységét. Emellett a League of United Latin American Citizens ügyvédi csoport találkozott az FTC elnökével, hogy beszámoljon a cég állítólagos visszaéléseiről, írja szintén a Bloomberg.

Robert Chapman hedge fund menedzser szerint a vizsgálat vélhetően érezhető károk nélkül zárul majd le a Herbalife számára. Lehet, hogy fognak fizetni valamekkora büntetést, majd beleegyeznek egy szigorúbb szabályozásba, nyilatkozta a Bloombergnek. Egyébként Chapman is azok között volt, akik Ackman ellen fogadtak, de ő még tavaly februárban el is adta Herbalife részvényét tekintélyes profittal.

Forrás: Investor.hu