Két héttel korábban több helyen is arról lehetett olvasni, hogy vélhetően az oroszok kivették az amerikai Fednél tartott kötvényeiket és inkább számukra biztonságos letétkezelőhöz vitték. Most azonban azt lehet látni a hogy az óriási kivonás után jelentős növekedés volt az előző héten a Fednél letétkezelt kötvények esetében.
A március 12-i héten arról lehetett sokat olvasni, hogy soha nem látott nagyságú mozgás lehetett látni a Fednél letétkezelt amerikai kötvények esetében. A Fednél külföldi számlák vannak, így sokak szerint Oroszország vette ki a Fedtől az amerikai kötvényeit és vitte át egy számára biztonságos letétkezelőhöz.
Az oroszok minden bizonnyal attól féltek (félhettek), hogy az USA által bejelentett szankciók miatt esetleg nem férnek hozzá a számlához, ezzel pedig hatalmas összeg ragad bent a Fednél.
A március 19-et megelőző hét napban fordult az irány, ugyanis 32,3 milliárd dollárral nőtt a letétkezelt összeg.
Persze a publikus adatokból nem derül ki, hogy ki állhat a mozgások mögött, mindenesetre érdekesek a kilengések.