Nem egészen egy éve, tavaly májusban lépett piacra a XIXO jegestea család, idén pedig a maga kategóriájában elnyerte az „Az Év Terméke 2014” díjat.

Tizenegy hónap alatt tört föl egy jellemzően multi-domináns piaconForrás: TL/Tomlenard

Harmadszor ítélték oda a GfK Hungária elismeréseit, ezúttal 12 kategóriában, kizárólag egy 2000 fős fogyasztói csoport szavazatai alapján, akik az attraktivitás, az innováció és az elégedettség alapján választottak.

A XIXO  piacra vezetésével a márka mögött álló HELL nem titkolt célja volt az alapvetően multik uralta piacot új, váratlan ízekben kapható magyar márkával frissíteni, amely megfizethető, mégis minőségi. A termék neve – a borsodi térségben lakók számára bizonyára elsőre egyértelmű, de a széles fogyasztói kör számára talán némi magyarázatra szorul – a HELL ENERGY Magyarország Kft. gyárának szikszói illetőségére utal. Tóth Eszter Anna, a cég szóvivője az Üzletrésznek elmondta, vállalatuk életében kiemelt szerepet játszik az innováció: abban, hogy a XIXO  talpon tudott maradni, és a jelek szerint van jövője a szcénában, elég hangsúlyos, hogy innovatív marketinggel, háromszázhatvan fokos kommunikációval segítették. A bevezetési kampányban használt eszközök közül is a XIXO Mosolygyűjtési kampányát emelte ki a szóvivő, amely valószínűleg a bevezetés legsikeresebb és legszerethetőbb eleme volt, és igazán sok embert mozgatott meg. „A jótékonysági akció keretében XIXO palackos mosolygós képet kellett beküldeni, amiért mi 100 forintot fizettünk, az összegyűlt 10 000 fotóval és egymillió forinttal tudta a cég a leukémiás beteg gyermekek gyógyulását segíteni” – tájékoztatott a szóvivő.

Magáról a termékről Tóth Eszter Anna elmondta, az üdítőital-család minden kiadása szigorú minőségellenőrzésen átesett, elsőrangú alapanyagokból, a saját artézi kútjukból fakadó, ásványvíz minősítésű víz felhasználásával készül, pasztörizált, mesterséges színezéket nem tartalmaz.

A frissen díjazott magyar üdítőital csomagolása azonban a PET-palackok világméretű problémáját is felveti. Kérdésünkre Tóth Eszter Anna elmondta, szikszói üzemük technológiája hipermodern, maga a gyár számos ponton megfelel a környezettudatos elvárásoknak. A 2011-ben megépült gyárat 2012-ben – amikor a PET palackok töltésére alkalmas gépsor még épp beszerelés alatt volt – Európa TOP3 gyára közé választották. Hosszú távon mindenképp terveznek foglalkozni a PET-palackok tömeges újrahasznosításának kérdésével is, tette hozzá a szóvivő.