A statisztika szerint többet vásárolunk, a valóságban nem biztos

Vágólapra másolva!
A Népszabadság elemzése szerint a trafikok online kasszákkal való ellátása papíron negyedévente 30-40 milliárd forinttal dobta meg a kiskereskedelmi statisztikákat, e nélkül számítva élelmiszerre egyre kevesebbet tudnak költeni a magyar vásárlók.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom jelentős, éves szinten 8,5 százalékos emelkedése mögött valójában egy statisztikai nyilvántartási módosítás húzódik meg a Népszabadság írása szerint. A Központi Statisztikai Hivatal ugyanis korábban alaposan alábecsülte, hogy a lakosság mennyi dohányárut vásárol, tavaly ősz óta viszont az online kasszák adatainak köszönhetően pontos adatokkal rendelkezik.

A két módszer között negyedévenként 30-40 milliárd forint eltérés van. A KSH azonban külön is méri az üzletláncok trafikok nélküli forgalmát, és a számokból az derül ki, hogy az élelmiszer-fogyasztás továbbra is csökken.

Márciusban ugyan éves szinten 9,6 százalékkal nőtt az iparcikkek értékesítése, a lap azonban szakmai forrásokra hivatkozva az alacsony tavalyi összehasonlítási alapra hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy a növekedést elsősorban az állami szervezetek, cégek vásárlásai okozhatták.