Szabadulnak az aranytól

Vágólapra másolva!
Nagyot zuhant ma az arany árfolyama, amiben többek között technikai tényezők mellett a befektetők profitrealizálása is szerepet játszik. 
Vágólapra másolva!

Nagyot ütöttek ma az aranyon, a nemesfém késő délután már 2,5 százalékos mínuszt mutat. Az árfolyam ezzel az 1300 dolláros szint közelébe érkezett vissza, ahol legutóbb bó egy hónapja járt. Ráadásul ehhez hasonló mértékű napon belüli mélyrepülést december óta nem szedett össze.

Az árfolyam mai mélyrepülésében több tényező játszik szerepet. Első körben a befektetők profitrealizálásba kezdhettek az elmúlt napok emelkedése után, ami a vételi pozíciók zárása miatt eladói nyomás alatt tartja az aranyat. A nemesfém árfolyama 100 dollárt, nagyjából 8 százalékot száguldott a június eleji lokális mélypont óta, amivel négyhavi csúcsra ugrott. Ezután pedig sok befektető gondolhatja azt, hogy inkább zsebre rakja a profitot az elmúlt hetek ralija után.

Ezen túl technikai tényezők is okolhatók a zuhanásért. Az arany napi grafikonján egy fontos ellenálláshoz, az 1340 dolláros szinthez érkezett meg ma, ami korábban számtalan alkalommal visszafordította dél felé az árfolyamot. Az ellenállás túl erősnek bizonyult ma, és nem tudta áttörni az arany, így visszapattant róla.

Az esést az 1310 dollár körül található 61,8-as Fibonacci szint foghatja meg. Ha ez a szint is elesne, ezután az 50- és 200 napos mozgóátlag, valamint az 50-es Fibonacci szint együttes erővel állíthatná meg a mélyrepülést.

Arany napi grafikon Forrás: Tradingview.com, Investor.hu

Nem segíti a menedékszerepe miatt is kedvelt aranyat a részvénypiaci feszültségek csillapodása. A múlt hétvégi eladói nyomás már a múlté, az amerikai és európai tőzsdéken ismét emelkedéseket lehet látni. Portugália legnagyobb kereskedelmi bankjával, a Banco Espirito Santoval kapcsolatos aggodalmak enyhültek, miután egy új vezérigazgatót, a szakmában elismert közgazdászt neveztek ki a bank élére, ami mellett egy új menedzsment is megválasztásra kerül majd. Ezzel a befektetők félelmei enyhültek azzal kapcsolatban, hogy a bank problémái szétterjednek a portugál bankrendszerben, ami nem kedvez az aranynak.

A Fibonacci-számok a tőzsdén
Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)
Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.
A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.
Mik azok a mozgóátlagok?
A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.
Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.