Milliárdokat veszít a Pimco

Vágólapra másolva!
Hatalmas szenzációt okozott, Bill Gross pénteki bejelentése, a PIMCO-tól való távozása. Sokan egyből találgatni kezdtek, vajon mekkora tőke távozik majd Gross miatt? Hát, megjöttek az eredmények...
Vágólapra másolva!
  • A PIMCO számára pedig igen gyászos a kép, szeptemberben ugyanis 23,5 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a Total Return alapból, melyet korábban Bill Gross vezetett.
  • Ez igen masszívnak számít az augusztusi 222 milliárd dolláros eszközállományhoz képest, ráadásul egy hónap alatt még nem volt ekkora mértékű tőkekivonás.
  • Pedig korábban még csak 10 milliárd dolláros tőkekiáramlásról volt szó, így ehhez képest csalódásnak számít a mostani adat.
  • Persze ahhoz képest már nem, hogy a Morgan Stanley elemzője például már arról számolt be, hogy az árfolyammozgások alapján akár 400 milliárd dolláros tőkekiáramlással is számolhat a piac.
  • Illetve az is a PIMCO mentségére szólhat, hogy már Gross idején is folyamatosan vonták ki a befektetők a pénzüket az alapból, ez pedig már a 17. egymást követő hónap volt. Az elemzők szerint pedig ez még hónapig folytatódhat.
  • Ami biztos, hogy a nagytulajdonos Allianz befektetői nem örülnek a hírnek, miután annak árfolyama 0,3 százalékos mínuszban kezdte meg a mai napot. Gross távozásának híre óta így már több mint 7 százalékot esett a társaság árfolyama.
  • Lehet hogy ennek is szerepe van abban, hogy távozik Michael Diekmann vezérigazgató a 2015-ös éves közgyűlés után. Helyét Oliver Baete, a biztosítási üzletág vezetője veszi majd át. A bejelentés után az Allianz ledolgozta mínuszait, és a tegnapi 127,35-ös értéke közelében stagnál.