Megleckéztettek három kiskereskedő óriást

2014.10.09. 10:47

Három nagyvállalat részvényét is alaposan megütötték tegnap a New Yorki tőzsdéken a gyenge értékesítési számokra és egyéb szintén nem kedvező okok miatt. Pedig a piaci hangulat kiváló volt.

JC Penney: Veszélyben az átalakulás

A legnagyobbat a nagy átalakulási folyamat közepén lévő JC Penney áruházlánc kapta, melynek árfolyama 10 százalék felett zuhant, mivel a cég visszavágta forgalmának növekedésére tett korábbi előrejelzését. Ezzel pedig tavaly szeptembere óta nem látott esést szenvedett el.

A JC Penneynél még tavaly áprilisban neveztek ki új vezérigazgatót miután folyamatosan tűnt el a növekedés a cégnél és váltott veszteséges működésbe a társaság.

Azonban a mostani pesszimistább előrejelzés megingathatja a bizalmat a befektetőkben a reorganizáció folyamatával kapcsolatban. A JC Penney egyéb iránt már 3 éve nem képes profitot termelni.

A JC Penney árfolyama (NYSE)Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Ron Johnson vezérigazgató elmondta azt is, hogy a cég nem fogja kockázatni az elérhető eredményhányadot azzal, hogy nagy árengedményeket ad az ünnepi szezonban. Így viszont tényleg alacsonyabban alakulhatnak majd a bevételek.

A Befektetői napon azt is hozzátette, hogy nagyjából 2,5 milliárd dollárt költenének el a következő három évben különböző növekedést segítő akciókra, mint például az üzlethelyiségek felújítása. Több női vásárlót is szeretnének magukhoz csábítani, ezért például a cipő- és táskaboltok területét megnövelnék az áruházakban.

Forrás: Reuters

Gap: Távozott a vezér

Szétszedték a Gap részvényét is a befektetők, az árfolyam több mint 8 százalékos mínuszba csúszott, miután a társaság gyenge szeptemberi értékesítési adatokat közölt, valamint bejelentette, hogy elhagyja a vezérigazgatói posztot Glenn Murphy, aki nyolc éve van a cég élén.

Forrás: Gap

Amikor megérkezett a céghez, sikeresen indította be a növekedést a ruházati vállalatnál, viszont az utóbbi időben felüdíteni a márkát. Helyét Art Peck veszi át, aki a digitális részleget vezette a Gapnél.

A szeptemberi értékesítési számok szerint három százalékkal kevesebb Gap márkájú ruhát adtak el, mint egy évvel korábban (a legalább egy éve nyitva lévő üzletekben).

A Gap árfolyama (NYSE)Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Sears: Félnek a beszállítók

A Sears részvényével pedig azért bántak el a befektetők (-4,8 százalékos mínuszba taszították), mert a sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a társaság egyes beszállítói leállították a Sears áruházakba irányuló áruikat. Ugyanis félnek attól, hogy a cég pénzügyi helyzete nem elég erős a kiemelkedően fontos ünnepi szezon előtt.

A Sears is küzd a növekedés újraindításával, költségeket csökkentenek és kiszállnak bizonyos üzeletikből. Például a Sears Canadában lévő 51 százalékos részesedésének nagy részétől megválna,a mitől közel 380 millió dolláros bevételt várnak.

A Sears árfolyama (NYSE)Forrás: Investor.hu, AmiBroker