Vágólapra másolva!
Nagyobb lesz a hiány és az adósság, mint amit a kormány vár.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság ugyanúgy 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár 2015-re, mint a magyar kormány, derül ki a szervezet előrejelzéséből. Viszont a költségvetést 2,4 százalékos hiánnyal és 75,4 százalékos államadóssággal tervezték, Brüsszel szerint az adatok ennél rosszabbul alakulnak majd: 2,8 százalékos hiányt és 76,4 százalékos adósságot várnak.

Elolvad a növekedés

A bizottság előrejelzése szerint a magyar GDP 2014-ben még 3,2 százalékkal nő, de 2015-ben a növekedés 2,5 százalékra, majd 2016-ban 2 százalékra lassul. A következő évekre 3 százalék alatti költségvetési hiányt várnak: 2014-ben 2,9 százalékost, 2015-re 2,8 százalékost, a rá következő évben pedig 2,5 százalékost. Brüsszel várakozásai szerint a magyar államadósság 2014-ben a GDP 76,9 százaléka lesz, 2015-re 76,4 százalékra, 2016-ban pedig 75,2 százalékra csökken.