Egyre több új szereplő jelenik meg az e-kereskedelemben, pedig az újak számára egyre kevesebb lehetőséget tartogat a szektor - az új webáruházak többsége már az első évben tönkremegy.

Az online kiskereskedelem összességében nagyon pörög: a kereskedők többsége még az előzetesen pozitív várakozásokhoz képest is növelni tudta a forgalmát, a piac koncentrációja pedig csak minimálisan változott az elmúlt kilenc hónapban - derül ki az Árukereső és a GKI közös felméréséből.

A már tavaly megjelenő tendenciáknak megfelelően egyre kevésbé az ár, és egyre inkább az emelt szintű szolgáltatások és a kiszolgálás minősége jelentik az e-kereskedelem valódi vonzerejét.

Az e-kereskedelem ugyanakkor - különösen bizonyos, kiemelt szektorokban - telítetté válik, emelkednek a belépés költségei. Hiába volt tehát az eddigi évek viszonylatában a legmagasabb az új belépők aránya, valójában a kezdeti nehézségeken kevesen jutnak túl: az új indulók többsége már az első évben tönkremegy.

A kutatás megállapításai szerint az év utolsó három hónapjától a kereskedők csaknem az éves forgalom 40 százalékát várják. A piac tehát erős karácsonyra számít, amit az időszaki akciók tovább erősíthetnek.

Az Extreme Digital például tegnap jelentette be, hogy óriási online akciókkal készül bevezetni a fekete péntek hagyományát a magyar piacra, de az akciózásból mások sem akarnak kimaradni: december elsején lesz például a Cyber Monday, amit zöld hétfőként fordítottak magyarra, és aminek a lényege, hogy a résztvevő webáruházak az aznap megrendelt termékeket ingyenesen szállítják ki. Lesz ezen kívül még egy Ingyen Szállítás Nap, amit idén már ötödszörre szerveznek meg: ez december 11-én várható.