Megbírságolták a Telekomot

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 65 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar Telekomot.
Vágólapra másolva!

Az NMHH a szolgáltatót a kötbérkezelési folyamat módosítására kötelezte. A bírság megállapításakor az NMHH figyelembe vette, hogy a Telekom kötbérkezelési gyakorlata sok ezer előfizetőjének okozott érdeksérelmet és a szolgáltató átmenetileg több milliós vagyoni előnyre tett szert. A hatóság kötelezte a szolgáltatót, hogy közleményt tegyen ki honlapjára, hogy az általa elkövetett jogsértés az előfizetők védelmében széles körben ismertté váljon.

Az NMHH 2013. február 1. - 2014. január 31. közötti időszakot hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta. Jogsértéseket tár fel a Telekom helyhez kötött telefon és internet-hozzáférési szolgáltatására, valamint műsorterjesztési tevékenységére vonatkozóan 1 148 előfizetői szolgáltatás létesítési, 165 korlátozás megszüntetési, 221 előfizetői szolgáltatás áthelyezési és 150 előfizetői szerződés átírási eljárása kapcsán. A Telekom a kötbért nem megfelelően számította, vagy elmulasztotta, illetve jelentős késedelemmel teljesítette a kifizetést és a kötbérről való tájékoztatást. Az NMHH szerint a Telekom nem a jogszabályban meghatározott, hanem egy általa kidolgozott metódus szerint számolta a kötbért.

A Telekom a döntés ellen fellebbezést nyújtott be. Másodfokon viszont helybenhagyták, a hatóság döntése jogerős.


Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.