Egy újabb multi vonulhat ki Magyarországról

lifenight, divat, 40 az új 20: őket választják a legmenőbb márkák, Triumph, Helena Christensen
Vágólapra másolva!
Eladhatja magyar telephelyét a német Triumph fehérneműgyártó vállalat. Jelenleg 412-en dolgoznak nekik Dunaújvárosban.
Vágólapra másolva!

Megszűnhet a német Triumph magyarországi telephelye. A Napi.hu szerint mérlegelik a teljes eladás lehetőségét, augusztus végéig viszont 170 főt érintő átalakítást tervez a cég Dunaújvárosban. Jelenleg 412-en dolgoznak itt.

A magyar mellett még két osztrák gyárat is érint a vállalat kapacitásának optimalizálása. Így nevezik a leépítéseket. A felsőőri gyár teljesen leáll és többen elveszíthetik a munkájukat Bécsújhelyen is.

Több világmárkát is magáénak tudhat a cég Forrás: Triumph

Az ausztriai, németországi és magyarországi forgalmazókkal továbbra is együttműködik a cég majd a cég. A munkavállalók érdekében pedig fokozottabban együttműködést ígért iparági partnereivel – írja a lap.

A világ legnagyobb fehérneműgyártója

A német székhelyű vállalat a világ egyik legnagyobb fehérneműgyártója. Több márkája is ismert a Triumphon kívül. Hozzá köthető például a Sloggi is, amelyre majd jobban koncentrálnak a jövőben. A Napi.hu összesítése szerint a vállalatnál 2010 óta összesen 650 munkahely szűnt meg.