Még milliók éheznek a régiónkban

2015.06.04. 17:02

Nem sikerült felszámolni a világszintű éhezést, bár bizonyos eredményeket elért a FAO. A világszervezet jelentése szerint a szélsőséges éghajlatváltozás mellett a politikai instabilitás is nehezítik munkájukat 

Győzelemre állunk az éhezés elleni háborúban, de sok munka áll még előttünk – mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Képviselője az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet éves jelentéséről tartott konferencián.

Teljesült célok

„Az élelmezés-biztonsági helyzete: Európa és Közép-Ázsia” című tanulmány szerint a két térségben a felére csökkent az éhezők száma, ezzel sikerült teljesíteni az ENSZ által 2000-ben elfogadott fejlesztési célokat. Ez azt jelenti, hogy mintegy 6 millió ember számára jelent nehézséget a napi élelem biztosítása. Ez az 1990-1992-es időszakban mért 9,9 millióhoz képest nagy eredmény – áll a tanulmányban.

Politika és természet

2015-re a globális gazdasági helyzet miatt nem sikerült felszámolni a világszintű éhezést. Nehezítő tényező a szélsőséges éghajlatváltozás, az egyes országokban tapasztalható politikai instabilitás és a természeti katasztrófák – mondta Vladimir Rakhmanin.

A FAO képviselője fontosnak tartja a fenntartható fejlődést és a gazdasági növekedést az egyes országokban. A növekedésnek azonban inkluzívnak kell lennie, a társadalom minden rétegét be kell vonni a termelésbe. Ezen felül fontos a társadalmi igazságosság: a gyermekek, nők védelme és a családi vállalkozások támogatása.

A politika és a természeti katasztrófák is akadályozzák a megoldástForrás: AFP/Sia Kambou

Nem véletlen, hogy a FAO öt regionális irodája közül az egyik Budapesten van. Magyarországnak is fontos szerepe van az alultápláltság megállításában regionális és globális szinten egyaránt – mondta Vladimir Rakhmanin.

Helyi erők

Pozitívnak nevezte Magyarország és a FAO kapcsolatát Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkára. A nem megfelelő táplálkozásból adódó problémák elleni küzdelemre a magyar kormány által 2012-ben indított Iskolagyümölcs Programot hozta föl.

A közétkeztetés megreformálásával nemcsak a fiatalok jutnak több gyümölcshöz, de ezáltal a helyi termelőknek is biztosítjuk a megélhetést – mondta Tóth Katalin.

Gyengélkedő Kaukázus

Térségünk országai eltérő stratégiát követnek az élelmezésbiztonság garantálására – mondta David Sadik, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális képviselője. A régióban átlagosan 10 százalék alatt van az éhezők aránya, ez alól Tádzsikisztán a kivétel, ahol a lakosság 30 százaléka alultáplált.

Leginkább Közép-Ázsiában és a Kaukázusban jelentkezik a probléma – állítja David Sadik. A megoldást kormányzati szinten is kezelni kell, és olyan a Nyugaton már bevált módszerekkel kell dolgozni, mint a változatos étrend, a táplálkozási oktatás és felvilágosító kampányok. A tanulmány ezekre mind részletes javaslatokat tesz.

Új kihívások: túlsúly, betegségek

Az élelmezés-biztonsági helyzet úgy tűnik változóban van – hívja fel a figyelmet a tanulmány. Az éhezés helyett a nem megfelelő táplálkozásból eredő problémák (egészségtelen étrend, túlsúly, táplálkozásból fakadó betegségek) kerülnek előtérbe. A FAO szakértői a diverzifikált mezőgazdasági élelmiszer-termelésben és az azon alapuló változatos étrendben látják a megoldást. Ez utóbbi esetében a felvilágosítás és tájékoztatás (különösen az iskolás korú gyermekeké és az őket nevelő édesanyáké) kulcsfontosságú lehet.

Minden kilencedik ember éhezikFotó: Polyak Attila - Origo

A táplálkozással összefüggő problémák – mint a mikrotápanyag hiánybetegségek, vagy a túlsúly – a fejlett országokban is jelen vannak. Az említett két probléma különösen az öt év alatti gyermekekre jelent veszélyt, akiknél a hiánybetegségek vérszegénységet és növekedési zavarokat okozhatnak – áll a FAO jelentésében.

Minden kilencedik ember

Az éves jelentés szerint a világon jelenleg 795 millió ember nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez. Ez még mindig 167 millióval kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Az éhezők nagy része – mintegy 780 millió ember – a fejlődő régiókban él. Mindez azt jelenti, hogy a 2014-2016-os időszakban a világon minden kilencedik ember éhezik.

Európa és Magyarország szerepe

Az Európai Unió intézményei és tagállamai világszinten az összes nemzetközi fejlesztési támogatásnak több mint felét adják. Európának és ezen belül Magyarországnak is részt kell vennie a nemzetközi segélynyújtásban, hiszen, ha „mi nem megyünk a problémához, akkor a probléma jön hozzánk”, például járványok, vagy egyéb társadalmi problémák – áll az EU hivatalos magyar nyelvű honlapjának oldalán.

Ezt írtuk az élelmezésről