Vadul tréningeznek a bankok a csokra

kulcs eladás átadás ház lakás szerződés
House with blueprints and key
Vágólapra másolva!
Nem csak az állampolgárok, a bankok is komoly érdeklődést mutatnak az új családi otthonteremtési kedvezmény iránt. Egyelőre csak egy hitelintézetnél lehet beadni az igényeket, a legtöbb pénzintézet a hónap végén, február elején indult az új termékkel. Nincs roham – mondták a pénzintézetek az Origónak, de érdeklődők azért vannak. A csok nagyon jó lehetőség lehet azoknak, akik három gyermeket vállalnak. 
Vágólapra másolva!

Ezt kérdezik az ügyfelek a bankokban a leggyakrabban, mióta kiderült, hogy a kormány három gyermek vállalása esetén 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad, és további 10 millió forintig kedvezményes hitelt is nyújt a családoknak.

Az Origo tapasztalatai szerint a legtöbb banknál még nem lehet csokot igényelni.

Tízből hatan a csokról érdeklődnek

Az FHB Bank viszont azt közölte az Origóval, hogy a két ünnep között átalakították az informatikai rendszerüket, és január 4-én már az első igénylők is ott voltak a bankfiókokban.

– erősítették meg érdeklődésünkre. A hitelintézetnél egyébként az új csokról már a két ünnep között is érdeklődtek: tíz ügyfélből hatot ez érdekel. A telefonos ügyfélszolgálaton is ezer feletti a komoly érdeklődők száma – árulták el.

Ezrek érdeklődtek az FHB Bank call centerében Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A neten is valószínűleg ezrek böngészik a csokról szóló legfrissebb információkat. A kormány a Család.hu portálon ismerteti a családok otthonteremtési támogatásának a feltételeit.

Gőzerővel dolgoznak a bankoknál

Az új családtámogatási elemeket szabályozó kormányrendelet a két ünnep között, az év végén jelent meg. Jelenleg is folyik az előkészítő munka az OTP-nél azért, hogy minél előbb hozzáférhető legyen a konstrukció – közölte a bank az Origóval. Nem a nulláról kell kezdenünk, de azért

időre van szükség ahhoz, hogy a kollegákat és az informatikai rendszerünket felkészítsük az új csokra.

Az OTP a lehető leggyorsabban elérhetővé akarja tenni az új támogatást az ügyfelek számára, de osztják a Magyar Bankszövetség véleményét, hogy a csok valódi igénylésének dátuma február lehet. (A szakmai szervezet még decemberben jelezte, hogy – bár a szabályozás szerint január 1-től adható az új támogatás – a pénzintézeteknek időre van szükségük ahhoz, hogy az ügyfelek számára elérhető legyen. Így várhatóan februártól lehet majd igényelni.)

A K&H Banknál is január végétől nyújtható be kérelem az új csokra. Folyamatosan dolgoznak, de tájékoztatásuk szerint több részlet tisztázására van szükség. Hamarosan elkészítik a módosításokat is tartalmazó ügyfél-tájékoztatókat is – közölte a pénzintézet.

Az Unicredit Bankban is lehet majd csokot igényelni. A pénzintézet azt mondta, új csok miatt az ügyfelek fokozott érdeklődésére számítanak.

A korábbi támogatásokat leállították

A kormányrendelet miatt minden rendszert át kell állítani – közölte a Budapest Bank. A hitelintézetnél elmondták, hogy a korábbi igénylőktől is türelmet kértek, mert le kellett állítaniuk a korábbi támogatások elbírálását is.

– mondták kérdésünkre.

A CIB Bankban és a Raiffeisen Bankban eddig nem lehetett családi otthonteremtési támogatást igényelni. A Raiffeisen Bank a módosított feltételrendszer alapján vizsgálja a bevezetés lehetőségét. A CIB Bank pedig már eldöndötte, hogy bevezeti a csokot. Ez azért is megfontolandó a bankok számára, mert

az állam fix közvetítői díjat fizet

azoknak a pénzintézeteknek, amelyek a csok miatt nagy összegű hiteleket helyeznek ki – írja Azénpénzem.hu. Ráadásul a kamatkockázattól sem a pénzintézetnek, sem az ügyfeleknek nem kell tartaniuk, mert azt teljes egészében az állam vállalja át. Az a kamattámogatás, amit a bank kap a kormányzattól, ötévente változik, követve a pénzpiaci folyamatokat.

Az sem baj, ha korábban már szocpolt vett fel a család Forrás: Thinkstock

Az MKB Bankba már január második hetétől nyújthatnak be igénylést az új csokra az ügyfelek, ha addig a szükséges dokumentumokat begyűjtik.

Amit a csokról tudni kell

Nem gond, ha a házastársak egyike már elmúlt 40 éves.

Egy gyermek esetén 600 ezer forint, két gyermek után 2,6 millió forint a csok, míg a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a három- vagy többgyermekes, illetve a tíz éven belül legalább három gyermeket vállaló családok igényelhetnek.

A csokot igénylő családok három gyermek vállalásakor 10 millió forintig kedvezményes kamatozású lakáskölcsönt is felvehetnek újabb 10 millió forintig. Ennek a kamata 3 százalék, a futamidő 25 év.

Új lakás építésének minősül az emelet-ráépítés, illetve a tetőtér-beépítés is. Az új csokhoz már nem rugóznak a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjén.

Ezzel a Magyar Energiahatékonysági Intézet nem ért egyet.

Nemcsak az építészek, hanem a mérnöktársadalom számára is elengedhetetlen, és az építtetők számára is elemi kérdés, hogy a most épülő házuk, lakásuk ne váljon pár éven belül energetikailag elavulttá, és emiatt veszítsen az értékéből.

Nem fontos az alapterület, de az ára sem

Eltörlik a 160 négyzetméteres maximum alapterület-határt is. Vagyis bátran lehet 160 négyzetméternél nagyobb ingatlanra is kérni a csokot.

Az új csoknál a négyzetméterárra vonatkozó maximalizálás is kikerült a feltételek közül. Januártól tehát a maximum 350 ezer forintos négyzetméterárra vonatkozó korlát sincs már.

Új lakás építése vagy vásárlása esetén Használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén
Egy gyerek 600 000

550 000–600 000

Két gyerek 2 600 0000 880 000–1 430 000
Három gyerek 10 000 000 1 320 000–2 200 000
Négy vagy több gyerek 10 000 000 1 760 0000–2 750 000

Az egy- és kétgyermekes vagy ennyi gyermeket vállaló családoknál a legkisebb ingatlanméretre vonatkozó 40, illetve 50 négyzetméteres korlátozás is érvényét vesztette, ezért már egészen pici lakásra is lehet csokot igényelni.

Többletkedvezmény a jogszabályban továbbá az is, hogy

nem probléma, ha a család korábban szocpolt vett fel.

Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybe vett csokot, illetve a korábbi lakásépítési támogatást vagy szociálpolitikai kedvezményt (szocpolt) a család, azzal, hogy a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni.

És jön a második 10 millió

Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek, a fizetendő

kamat mértéke nem haladhatja meg a 3 százalékot.

A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető.

A csok igénylésének feltétele a büntetlen előélet. Igazolni kell azt is, hogy az igénylőt az elmúlt öt évben nem kötelezték jogosulatlanul igénybevett csok vagy szocpol visszafizetésére. Az igénylő nem lehet benne a Központi Hitelinformációs Rendszerben, vagyis nem lehet 90 napnál régebbi hiteltartozása sem.

A bankok többségénél februártól lesz igényelhető az új csok Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschläger

Az igénylőnek két évig folyamatosan biztosítottnak kell lennie, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is folytatnia kell, a közmunka itt nem számít keresőtevékenységnek.

Amennyiben nem születnek meg a vállalt gyermekek, akkor a felvett támogatást vissza kell fizetni,

a késedelmi kamat mértéke ekkor a Ptk. szerinti normál kamat ötszöröse,

ami jelenleg a jegybanki alapkamat (1,35 százalék) ötszöröse, vagyis 6,75 százalék.

Ez jelenleg kifejezetten kedvező piaci kamatként értékelhető. Huszonöt éves futamidejű termék ma nincs a piacon. A 20 éves futamidővel kínált lakáshitel piaci kamata jelenleg 7 százalék körül, de inkább e fölött mozog.

A csok a használt lakások esetében januártól is a korábbiaknál kedvezőbb feltételekkel igényelhető.

Egy gyereknél a csok összege akár 600 ezer forint is lehet, két gyermeknél 1 millió 430 ezer forint, három gyermek után 2,2 millió forint, négy vagy több gyermek után pedig 2 millió 750 ezer forintot is kaphatnak az igénylők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!