Tovább kell beosztani a decemberi nyugdíjat

nyugdíjas, Chelyabinsk Geriatrics Center. Aleksandr Kondratuk/RIA Novosti
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Tavaly decemberben már a hónap elején elküldte a nyugdíjakat az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. Januárban viszont csak 12-én érkezik az első nyugdíj. A nyugdíjasoknak 10 nappal tovább kell beosztaniuk a decemberi ellátásukat.
Vágólapra másolva!

Az átlagnyugdíj Magyarországon 117 ezer forint körül van.

Novemberben összesen 2 millió 18 ezer 758-an kaptak nyugellátást.

2016 januárjától 1,6 százalékkal emelkednek a nyugellátások. Az emelés több mint húsz járandóságot érint, többek között: az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, és az árvaellátást is.

A friss nyugdíjnaptárból kiderült

2016-ban is általában a hónap 10. és 12. napja között kapják meg a nyugdíjasok az ellátásukat.

2016 decembere is kivételes hónap lesz a nyugdíjak folyósítása miatt. Az év utolsó hónapjában megint a hó első napjaiban érkezik a nyugdíj.

Hónap Banki jóváírás napja
Január 12. kedd
Február 12. péntek
Március 11. péntek
Április 12. kedd
Május 12. csütörtök
Június 10. péntek
Július 12. kedd
Augusztus 12. péntek
Szeptember 12. hétfő
Október 12. szerda
November 11. péntek
December 2. péntek


Az ONYF azt írja, a belföldi bankszámlára utalás esetén a tárgyhavi nyugdíjszámlán történő jóváírására a tárgyhónap 15-éig kerül sor. A posta a kifizetéseket ütemezetten, a nyugdíjasok részére eljuttatott kifizetési naptárban szereplő napokon kézbesíti, a kifizetendő összeget a posta ehhez igazítva kapja meg.

December kivételével minden hónap 15-éig érkezik a nyugdíj Forrás: AFP/Ria Novosti/Aleksandr Kondratuk

A nyugdíjak kifizetését postai úton vagy bankszámlára való utalással teljesíti a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Amennyiben a nyugdíjakat a postás kézbesíti, akkor a postai kifizetési naptár szerinti napon veheti át a nyugdíjas a járandóságot.